Hozzáláttak a munkához, azaz a felkészüléshez a román élvonalbeli futsalbajnokságban érdekelt háromszéki csapatok. A Kézdivásárhelyi SE-nél már júliusban, a megyeszékhelyi Sepsi FC-nél augusztus 2-án kezdődött meg az alapozás a szeptember elején rajtoló 2016–2017-es idényre. Elöljáróban annyit elárulhatunk, hogy mindkét alakulatnál egyelőre külföldi játékosok nélkül képzelik el a jövőt, de ez a soron következő idény alatt még változhat.
A céhes városban már július elején megkezdték a felkészülést – tudtuk meg Szabó Vincétől, a KSE futsalszakosztályának vezetőjétől. Elmondása szerint Csulak Attila és Gazda József irányításával a helyi játékosok és egy brassói kapus edz napi rendszerességgel. A sportvezető továbbá hozzátette: a spanyol edző és a spanyol játékosok nem jönnek vissza Kézdivásárhelyre, s a következő szezonban háromszéki és romániai futsalosokra alapoznak a KSE-nél.
A Sepsi FC-nél augusztus 2-án gyűlt össze először a csapat, s a zöld-fehérek edzője, Farkas Attila szerint egyelőre a sepsiszentgyörgyi és a brassói labdarúgókkal folyik a munka. „A spanyolok és Grigoraş nélkül vágtunk neki a felkészülésnek, az elmúlt héten pedig naponta egyszer tréningeztünk. A folytatásban áttérünk napi két edzésre, és várhatóan lesz edzőmeccsünk is” – nyilatkozta érdeklődésünkre a tréner, aki hozzátette, ha jól alakulnak a dolgok, a KSE, a Csíkszereda és a brassói Colţea részvételével egy négyes tornát is összehoznának. Itt is külföldi játékosok nélkül képzelik a jövőt, igaz, egyelőre csak az őszi idényt.
Farkas Attila elmondása szerint a 2016–2017-es idény szeptember elején indul, s meg nem erősített információk alapján a bajnoki mezőny tizenkét csapatból áll majd, és Buzău lesz a pontvadászat újonca. A bajnoki rajt előtti megszokott technikai gyűlést augusztus 16-ra ütemezték be a Román Labdarúgó-szövetségnél, s várhatóan akkor elkészítik a küzdelemsorozat sorsolását is. Ez egyelőre még a jövő zenéje, de ígérjük, hogy beszámolunk minden új fejleményről. (t)