KerékpározásHáromszéki szakasszal rajtol a székely körverseny

2016. augusztus 11., csütörtök, Sport

Tizenkilenc csapat részvételével rajtol ma a Székelyföld Kerékpáros Körversenye 10. jubileumi kiírása, amely ma érinti Háromszéket is. A 184 km-es szakaszra 11 órakor indulnak Csíkszereda központjából, a technikai rajt (a tényleges start) pedig a Brassói útról lesz.

  • Fotó: Sportfoto Press
    Fotó: Sportfoto Press

A mezőny ezután Csíkszentkirály–Csíkszentimre–Csatószeg–Csíkverebes–Csíktusnád útvonalon halad tovább, majd Tusnádfürdőn rendezik meg a szakasz első sprintjét. A versenyzők Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnás, Oltszem érintésével várhatóan 12.30 óra után érkeznek meg Sepsiszentgyörgyre, és az Oltmező úton hajtanak be a városba. A Mol-kútnál térnek rá az 1918. december 1. útra, ahol sor kerül az etap második sprintjére a Szent György térig (Bancpost). Innen a Kossuth Lajos, Váradi József, Gábor Áron utca és a Szabadság tér (unitárius templom előtt) útvonalon kerülik meg az Erzsébet parkot, majd következik a Kriza János–Lázár Mihály–Grigore Bălan–1918. december 1.–Păiuş David–Építők út szakasz, a bringások a rétyi keresztút felé hagyják el a megyeszékhelyet.
Kovásznára fél kettő után érkeznek be, s a Ştefan cel Mare–Alsópáva utcán áthaladva kerekeznek tovább Kézdivásárhely felé. A céhes városba a Gyár utcán át 14 óra körül érkeznek meg, itt lesz a körverseny nyitószakaszának harmadik sprintje. Ezt követően a Csernáton, Petőfi, Dózsa György utca érintésével az Ady Endre utcán távoznak Kézdiszentlélek irányába. Az etap Kézdiszárazpatak, Kászonújfalu, a Nyergestető, Csíkkozmás, Csíkszentmárton felé folytatódik, s körülbelül a fél négyes csíkszeredai céllal ér véget.
Ma 11.51 és 14.29 óra között megyénkben forgalomkorlátozásra lehet számítani a fenti útvonalon.
Mint arról a Hétfői Sportban beszámoltunk, a Tusnad Cycling Teamnek kerekező sepsiszentgyörgyi Szabó Norbert személyében van kerékpározónk a viadalon, akinek ezúttal is sok sikert kívánunk. (tibo)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2016-08-11: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felsőrákosi születésű
PÁL JÁNOS
életének 75. évében betegség következtében elhunyt.
Temetése 2016. augusztus 12-én, pénteken 14 órakor lesz a sepsiszentgyörgyi közös temetőben.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
4293925
2016-08-11: Sport - :

A Real Madrid nyerte a szuperkupát (Labdarúgás)

A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid hosszabbítás után 3–2-re nyert az Európa Ligában címvédő Sevilla ellen a labdarúgó Európai Szuperkupa-mérkőzésen Trondheimben.