A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság főügyésze szerint előre megírt forgatókönyv alapján készítették a brit Sky News tévécsatorna munkatársai azt a tényfeltáróként bemutatott, múlt héten műsorra tűzött filmet, amely a romániai fegyverkereskedelemről szólt. Az ügy közben – igaz, nem hivatalosan – etnikai fordulatot is vett a sajtóban a szereplőkről megjelentek nyomán.
Daniel Hodorniceanu, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság főügyésze tegnap közölte: hajnalban házkutatásokat tartottak Maros és Beszterce megyében, azonosították a filmben szereplő gépkocsit és személyeket, és lefoglalták a bemutatott fegyvereket. „Igazolódni látszik a gyanú, hogy egy forgatókönyv szerint készült a film, amelyet, úgy tűnik, a brit újságírók írtak” – jelentette ki. Stuart Ramsay, a film egyik készítője viszont továbbra is fenntartja, hogy a riport valós tényeket dolgoz fel.
Amint azt jeleztük, a múlt héten bemutatott filmben a tévécsatorna forgatócsoportja álarcot viselő román fegyverkereskedőkkel találkozott, akik egy rendszám nélküli terepjáró csomagtartójából kínáltak fegyvereket eladásra. A riporter – állítása szerint – lehetséges vásárlóként került kapcsolatba az állítólagos fegyverkereskedőkkel, akikkel egy olyan erdős területen találkozott, ahol nem volt mobiltelefonos térerő. Az álarcos férfiak attól sem zárkóztak el, hogy a kamera előtt elmondják: Ukrajnából származó fegyvereket árulnak bármilyen mennyiségben, és bárkinek eladják azokat, aki megfizeti a kért árat. A televízió szerint a fegyvereket a nyugat-európai piacra szánták.
A román média az elmúlt napokban sokat foglalkozott a Sky News filmjével, és folyamatosan kételyeit fejezte ki a film hitelességével kapcsolatban. A országos rendőr-főkapitányság hétfőn közölte: az első vizsgálatok eredményei szerint a felvételen nem harci, hanem vadászfegyverek láthatóak. A Digi24 hírtelevízió ügyészségi forrásokból arról értesült, hogy a fegyverkereskedőként bemutatott férfiak összesen kétezer eurót kaptak azért, hogy eljátsszák a rájuk kiosztott szerepet. A forgatócsoport és a fegyverkereskedőként beállított férfiak között egy Maros megyei szabadúszó újságíró közvetített, aki azt állítja: őt a Sky News csapata verte át.
A sajtóban megjelentek ugyanakkor még cifrább fordulatot hoztak tegnap az egész történetben. Az őrizetbe vételt követően ugyanis kiderült – az Adevărul hírportál legalábbis ezt állítja –, a fegyvercsempészként szereplők (egyébként vadászok, akik harci eszközként mutatták be vadászfegyvereiket) közül kettő magyar, ráadásul testvérek, és eredetileg a Maros megyei Radnótról származnak. A hírportálnál a férfiak – akiknek nevét is megadják: Pántics Levente és Pántics Csaba – nemzetiségének ismertetése mellett arra is odafigyeltek, hogy a jármű, amely megjelenik a riportban, szintén egy magyar etnikumú román állampolgár tulajdona, amint arra is, hogy a forgatás egy majdnem színmagyar település közelében zajlott. A harmadik szereplő nevét is meglebegtetik – Szanto Aurelian –, de vele kapcsolatosan nem részletezik a nemzetiségét. Noha az értesüléseket hivatalosan nem erősítette meg egyetlen hatóság sem tegnap, a portálon a hozzászólók máris nekiláttak a magyarság szapulásának. Egyebek mellett olyan vélemények olvashatóak a hozzászólások között, hogy a „majom” magyarok Románia lejáratását célozzák, Budapest megbízásából járnak el, barbárok, de az úgymond „székely terroristák” sem maradnak ki, illetve egyesek szerint meg kellene vonni a román állampolgárságot a három szereplőtől, vagy legalább megbírságolni őket.