Farcádi Botond
Megkegyelmeztek hát egyelőre Dacian Cioloş szakértői kormányának: miután tanácskozott Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnökkel, Liviu Dragnea tegnap közölte, hogy a napokban nem nyújtanak be bizalmatlansági indítványt.
A választási csalásért jogerősen börtönbüntetésre ítélt szocialista pártvezér nem győzte hangsúlyozni: döntésük arról szól, most nem készülnek kormánybuktatásra, mert a miniszterelnök megígérte, hogy a háborús veteránok adókedvezményeinek ügyét rendezik, de továbbra is figyelemmel követik a szakértői csapat munkáját, s mihelyt jónak látják, újra napirendre tűzik a kérdést. Szerinte ugyanis aggodalomra ad okot a mezőgazdaság, az oktatás, az egészségügy helyzete is. Ebben ugyan kétségkívül igaza van a szociáldemokraták felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt – ennek ellenére a kegyelmes nagyúr szerepében pózoló – vezérének, csak azt felejti el hozzátenni, hogy az oktatás, az egészségügy és a mezőgazdaság siralmas helyzetéért a legkevésbé sem a bő fél éve beiktatott technokrata kormány a felelős. Hanem sokkal inkább az általa irányított alakulat, amely kizárólag a közpénzek lenyúlásában, a korrupció felvirágoztatásában jeleskedett mindig, amikor hatalmon volt. A pár évvel korábban még kiegyensúlyozottnak számító, általában elegánsan megnyilvánuló Călin Popescu Tăriceanu is egyre kevésbé hasonlít valamikori önmagára: a liberálisoktól távozva a választási csalásért jogerősen elítélt szocialista politikussal alkot közös frontot, hozzá nem értéssel vádolja a miniszterelnököt és csapatát, és maga is bizalmatlansági indítvánnyal fenyegeti Cioloşt.
Mindeközben a miniszterelnök teszi, amit lehet, és amit e kegyelmes nagyurak engednek neki: a héten végrehajtott költségvetés-kiigazítás során elegendő pénzt utaltak ki a választások közeledtével mind nagyvonalúbban osztogató politikusok által megszavazott béremelésekre. Amely ugyan kétségkívül fölötte szükséges intézkedés, de amely – merthogy azért az államkassza sem kimeríthetetlen – egyúttal gúzsba is köti a kormány kezét. Ahhoz ugyanis, hogy a fizetések emelésével megnövekedett kiadásokat fedezni lehessen, a fejlesztésekre, beruházásokra szánt összegből kell lefaragni. Így aztán már látjuk is az újabb támadási felületet: néhány hét múlva alighanem azért fogják ostorozni a kormányt, mert hanyagolja az infrastrukturális fejlesztéseket.
Az igazán aggasztó mégis az, hogy pár hónap múlva ismét a fél lábbal a börtönben lévő Liviu Dragnea és társai irányíthatják majd az ország dolgait.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.