Noha továbbra is a kormányon tartják a szemüket, de egyelőre nem nyújtanak be a szakértői kabinet megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványt – jelentette be Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke, valamint Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének társelnöke, a szenátus vezetője a tegnapi egyeztetést követően.
Dragnea azzal indokolta a lépést, hogy a Dacian Cioloş vezette kormány hajlandó módosítani az adótörvénykönyvnek a háborús veteránok és a fogyatékkal élők jogait érintő passzusait. A politikus felhívta a figyelmet: az indítvány benyújtásának lehetőségét nem vetették el teljesen, és amennyiben a kormány nem tartja be ígéreteit, megteszik. Tăriceanu kijelentette: egy bizalmatlansági indítvány sikere esetén túl erős politikai földrengés következne. A szenátus elnöke hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy amennyiben a kormány folytatja főképp a gazdaságot érintő eddigi káros intézkedéssorozatát, végül nem döntenek a benyújtás mellett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.