Az előzetes eredmények szerint az országos átlag (66,25%) alatti a sikeresen véglegesítő vizsgázó háromszéki pedagógusok aránya (52%), a nyolcvanöt jelentkezőből tizenegyen hiányoztak, tizenhárman vizsga közben visszaléptek, a hatvanegy dolgozatból csupán harminckettő ért nyolcast vagy annál nagyobb jegyet, ami feltétele annak, hogy valaki végleges állásra pályázzon.
A véglegesítő vizsgára azok a pedagógusok jelentkezhetnek, akik legkevesebb egy éve tanítanak, és a két vizsgatanítási órára nyolcast kapnak, tanévi munkájukat pedig jó vagy nagyon jó minősítéssel értékelik. Aki öt éven keresztül tanít a saját szakmájában, és nem jelentkezik véglegesítőre, a későbbiekben nem jogosult ennek letételére, marad örök helyettesítő, éppúgy, mint aki harmadszor is próbálkozik, és nem éri el a nyolcast. A háromszékiek húsz tantárgyból vizsgáztak, a megóvott dolgozatokat egyetemi központokban javítják újra, a végleges eredményeket augusztus 18-án teszik közzé.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.