Tizenötezerhez közelít a hétfői kínai földrengés halottainak hivatalos száma. Az Új Kína hírügynökség tegnapi közlése szerint a Kína délnyugati részét sújtó, a Richter-skála szerint 7,9-es erősségű földrengésben 14 866 ember vesztette életét.
A hírügynökség szerint több mint 25 000-en vannak még a romok alatt, további 14 000-et pedig eltűntként tartanak nyilván. AZ Új Kína hírügynökség eközben arról is beszámolt, hogy a tartomány egyik iskolájában 178 gyerek halt meg hétfőn. Az olimpiai váltófutás szerdai szakasza a délnyugati Zsujcsin városban egyperces csenddel kezdődött a földrengés áldozatainak emlékére. * A földrengés után ötven órával szabadítottak ki a romok alól egy állapotos asszonyt a kínai Szecsuan tartományban. Az épségben kimentett, 34 éves kismama a nyolcadik hónapban van.
Mianmari mérleg
A vöröskereszt becslése szerint akár a 128 000-et is megközelítheti a hónap elején Mianmarra lesújtó ciklon halálos áldozatainak a száma. A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége tegnap közzétett helyzetjelentésében 68 833 és 127 990 közé tette az áldozatok számát. A ciklon pusztításáról eddig napvilágot látott veszteségmérlegek közül a mostani vöröskeresztes a legmagasabb.
Izraelben az amerikai elnök
Közel-keleti útja keretében Izraelbe érkezett tegnap George W. Bush amerikai elnök, hogy részt vegyen az államalapítás 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken, és lendületet adjon az izraeli—palesztin béketárgyalásoknak. A tel-avivi Ben Gurion repülőtéren lezajlott ünnepélyes fogadtatáson Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a két ország közötti barátság rendkívüli megnyilvánulásának nevezte az amerikai elnök háromnapos látogatását. Az Egyesült Államokkal fenntartott stratégiai szövetség Izrael biztonságának egyik alappillére ― mondta, hozzátéve, hogy Bush ,,szoros barát és szövetséges volt az elmúlt nyolc évben". * Az amerikai elnök szerint az izraeli demokrácia történetének hatvan éve derűlátásra ad okot a közel-keleti demokratikus változásokat illetően. Ami megtörtént itt, az mindenhol lehetséges ― jelentette ki George Bush Jeruzsálemben, ahol Simon Peresz izraeli elnökkel tartott megbeszélést. * A palesztinokat felháborítja, hogy az amerikai elnök részt vesz Izrael megalapításának évfordulós ünnepségén, ugyanakkor az ő sorsuk iránt szerintük részvétlen. A palesztinok az évfordulón arról emlékeznek meg, hogy Izrael létrejötte számukra katasztrófa volt, mert 700 000 palesztinnak kellett elmenekülnie otthonából. A Fatah parlamenti frakciójának elnöke szerint George Bush az ünneplés közben elfeledkezik arról, hogy a palesztin nép még mindig igazságtalanság áldozata.
Klaus félti a Benes-dekrétumokat
Václav Klaus cseh államfő attól tart, hogy a lisszaboni szerződés várható ratifikációja veszélyeztetheti a II. világháború után kiadott Benes-dekrétumok érvényességét. ,,Ezt a kérdést a jogászoknak kell címezni, de én tartanék ettől" ― válaszolta az elnök egy interjúban. Cseh jogi szakértők véleménye szerint azonban ilyen veszélytől nem kell tartani. ,,A lisszaboni szerződésnek nincs visszamenőleges érvényessége" ― mondta Václav Pavlícek alkotmányjogász. Csehország az Európai Unió működését újraszabályozó lisszaboni szerződést egyelőre nem ratifikálta. A Mirek Topolánek vezette jobbközép kormány nem titkolja a szerződéssel kapcsolatos kifogásait, és a dokumentumot az alkotmánybíróság elé vitte.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.