Bálványosfürdőn a négycsillagos Grand Hotel Bálványos szálloda kertjében zárt körű rendezvényen, számos kül- és belföldi meghívott jelenlétében ünnepelték meg Kézdiszék két legjelentősebb többségi német tőkéjű ruhagyára, a Zarah Moden és New Fashion fennállásának 25. évfordulóját. Mindkét gyárat alapításuk óta Bakk-Vitális Mária Kinga vezérigazgató irányítja.
A Zarah Moden Kft. története 1991. április 12-én kezdődött, amikor Wilhelm Wegener és Bernhard Meyer németországi vállalkozó aláírta a kézdivásárhelyi vállalat alapító okiratát, és megbízták Bakk-Vitális Mária Kingát a cég vezetésével. Az első igazgatótanácsban Dezső Lenke a termelést, Kászoni Kálmán az építkezést és Bódi Anna Mária a könyvelést irányította. A termelést a Secuiana gyár régi kantinjában indították el százötven alkalmazottal. Ők a Secuiana Rt.-től váltottak munkahelyet. 1993-ban beépítették a rendelkezésükre álló egész területet. Ekkor már 538-an dolgoztak ott, és 597 ezer igényesen elkészített férfinadrágot gyártottak. 2006-ban lebontották a régi épületszárnyat, és ma már egy csúcstechnológiával felszerelt gyárral büszkélkedhetnek. 1993-ban kezdődött el a New Fashion nadrággyár építése, amely egy év alatt el is készült. A fejlesztés nem állt ezzel le: az első 3500 négyzetméteres raktár átadását 1997-ben még négy hasonló méretű követte, így 2008 végén a Zarah Moden logisztikai központja több mint 13 ezer négyzetméteressé nőtte ki magát. Csak úgy fejleszthettek, hogy a nyereséget teljes egészében beruházták. A korszerű épületek mellett gépparkjuk is gyarapodott, jelenleg több mint kétezer géppel rendelkeznek. A két gyárban most 1850 alkalmazott dolgozik. A kezdeti 150 fős csapatból 51-en ma is aktívak. Naponta tízezer nadrágot szabnak, varrnak, raktároznak és szállítanak a világ minden részére.
A két jubiláló gyár arról is híres, hogy nagylelkű mecénása a céhes városnak és környékének. Wilhelm Wegener, a város díszpolgára, a Pro Sanitate Alapítvány megálmodója hangsúlyt fektetett arra, hogy azt a közösséget, amely befogadta a vállalkozását, támogassa. Így segítette többek között a helyi egészségügyi intézményeket. A termelésen túl figyelnek a szociális, családi és karitatív tevékenységekre is. Az alapítvány fő célkitűzése a hátrányos helyzetű ifjak és sérültek támogatása, a fiatalok nevelése, egészséget fenntartó programok finanszírozása, valamint az idősek megsegítése. Miként Bakk-Vitális Mária Kinga vezérigazgató fogalmazott, pénteken este Bálványosfürdőn történelmet írtak: itt és ekkor vált nyilvánossá, hogy Wilhelm Wegener a New Fashion Részvénytársaság 11 százalékos részesedését egy jelentős összeg kíséretében odaadományozta az általa Németországban bejegyzett W. Wegener Alapítványnak, amelynek a számlájáról a Pro Sanitate Alapítvány saját programjai számára hívhat le pénzeket. Ez gyakorlatilag a hosszú távú és biztos támogatását jelenti az alapítványnak. A vezérigazgató, az alapítvány elnöke köszönetét fejezte ki Wilhelm Wegenernek. Ugyanakkor köszönetet mondott azért a közel ötvenezer euróért, amit a jubileum alkalmával németországi és hazai személyek adományoztak az alapítványnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.