Az Electrica SC fiatal tehetsége, Ilyés Balázs hétvégén az országos egyéni ifjúsági 3-as bajnokság döntőjén vett részt Konstancán, ahol a csoportjában egy győzelemmel és két vereséggel búcsúzott a további küzdelmektől, de azt fontos megemlíteni, hogy a tízéves Balázs a nála két évvel nagyobbakkal játszott.
„Az első két mérkőzésén mindkét ellenfele nála sokkal jobban rangsorolt játékos volt, amely rá is nyomta a bélyegét a teljesítményére, félt játszani, nem volt elég harcias, de ez a hozzáállás a harmadik meccsére megváltozott, és azt meg is nyerte. Tudjuk, hogy rengeteget kell még fejlődnie, hogy a jövőben már fel tudja venni a versenyt a többi asztaliteniszezővel. Elégedett vagyok az utóbbi időben nyújtott teljesítményével mind az edzéseken, mind a versenyeken” – nyilatkozta edzője, Kocsis Balázs. (mb)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.