Korodi Attila parlamenti képviselő és Tánczos Barna szenátor tegnap együtt iktatta az RMDSZ Csíki Területi Szervezeténél a szükséges dokumentációt, hogy megméretkezzen a szervezet belső jelöltállításán. Mindketten a csíki RMDSZ jelöltjeként szeretnének az őszi választásokon indulni képviselői, illetve szenátori mandátumért.
„A decemberben kezdődő parlamenti mandátum az elmúlt időszak legnehezebb mandátuma lesz, ehhez hasonló talán csak az 1989-es forradalmat követő volt. Erre a mandátumra esik többek között a gyulafehérvári nyilatkozat századik évfordulója, ami sok mindent maga után von. Számítanunk kell a nacionalista hangok felerősödésére, arra, hogy a többség az elmúlt száz évet sikertörténetként fogja eladni, megünnepelni. Nekünk, magyaroknak ott kell lennünk, el kell mondanunk, hogy ez nem így van, és számon kell kérnünk a nyilatkozatban ígérteket” – fogalmazott Korodi Attila. A képviselő kitért a gazdaságfejlesztés fontosságára is. A parlamentből nem lehet gazdaságot fejleszteni – hangsúlyozta, ellenben egy parlamenti képviselő vagy szenátor haza tudja hozni az ehhez szükséges információkat, és befolyásolni tudja a közhangulatot ebbe az irányba.
Tánczos Barna szenátor arról beszélt, hogy 2017–2018-ban Romániában új időszámítás kezdődik: alkotmánymódosítás várható, illetve sor kerül a regionalizációra. „Ha nem leszünk jelen, ha nem tudunk részt venni a tárgyalásokban, annak a magyar közösség látja kárát” – magyarázta. Könnyen születhetnek ahhoz hasonló magyarellenes intézkedések, mint amit a csíksomlyói búcsú esetén láttunk az elmúlt napokban.