Az Erdélyi Magyar Néppárt minden magyar állampolgárt arra biztat, hogy vegyen részt az október 2-ai népszavazáson, és mondjon nemet a kötelező betelepítési kvótákra.
A párt tegnapi közleményében élesen bírálta a magyarországi baloldalt, mint írják, „hazug és manipulatív” az az állítás, hogy a népszavazáson a határon túli magyaroknak többletjogaik lennének a külföldön tartózkodó anyaországi polgárokhoz képest, illetve hogy a választási törvény a népszavazáson való részvétel tekintetében különbséget tenne az anyaországi és a nem anyaországi állampolgárok között. A közlemény szerint érthetetlen, hogy „a kontinens jövőjét veszélyeztető, egyértelműen külső erők által szervezett és főként gazdasági menekültekből álló migránsáradat gondjaira folyamatos álérzékenységet mutató magyar baloldal hogyan tud ismét a legdurvább módon szembemenni a magyar nemzet és Európa legelemibb érdekeivel és az egész magyar társadalom egészséges életösztöneivel, azzal, hogy hol nyíltan, hol burkoltan a magyar nemzet szabad véleménynyilvánítását jelentő októberi népszavazás ellen kampányol”. Felszólították az ellenzéki erőket, hogy ne ártsanak tovább ebben a minden magyar számára sorsdöntő kérdésben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.