A magyar női vízilabda-válogatott ötméteresekkel kikapott Oroszországtól a bronzmérkőzésen, így a negyedik helyet szerezte meg az ötkarikás játékokon. Az oroszok az utolsó másodpercben mentették döntetlenre a mérkőzést, a tizennegyedik ötméteres maradt ki a párbajban – Kisteleki Hanna lövését védte Anna Karnauh, így maradt a 4. hely, miként Pekingben és Londonban. Amúgy a női vízilabdatorna döntőjében a magyarokat az elődöntőben búcsúztató Egyesült Államok 12–5-re legyőzte Olaszországot, így megvédte olimpiai bajnoki címét.
Pars a 7. helyen zárt, Boltnak megvan a 9. arany
A címvédő Pars Krisztián 75,28 méterrel a 7. helyen zárt a férfi kalapácsvetés döntőjében, amelyet a tádzsik Dilsod Nazarov 78,68 méterrel nyert meg, ezzel megszerezte Tádzsikisztán első olimpiai aranyérmét. A dobogó második fokára a fehérorosz Ivan Tyihon (77,79 m), a harmadikra pedig a lengyel Wojciech Nowicki (77,73 m) állhatott fel.
Az Asafa Powell, Yohan Blake, Nickel Ashmeade, Usain Bolt jamaicai négyes nyerte meg a férfi 4x100 méteres váltófutás fináléját. Ez egyben azt is jelenti, hogy Bolt összehozta a tripla triplát, azaz harmadik olimpiáján megszerezte kilencedik aranyérmét. A második helyen nagy meglepetésre a japán, harmadikként pedig az amerikai váltó futott be, ám az amerikaiakat kizárták, így az országos csúcsot repesztő Kanada kapta a bronzérmet. Az amerikaiak mellett a trinidadi váltót is kizárták, ők pályaelhagyás miatt jutottak erre a sorsra. Eredmény: 1. Jamaica 37.27 másodperc, 2. Japán 37.60 mp, 3. Kanada 37.64 mp.
A női 4x100 méteres váltófutás döntőjében az Egyesült Államok megvédte az olimpiai bajnoki címét 41.01 másodperces idővel, a második helyen a jamaicai váltó végzett (41.36 mp). Harmadikként az országos csúcsot futó brit váltó ért be a célba (41.77 mp).
A kenyai Vivian Cheruiyot óriási hajrával, olimpiai rekordot futva nyerte meg a női 5000 méteres síkfutás fináléját. Mögötte honfitársa, Hellen Onsando Obiri és a sokáig élen álló etióp Almaz Ayana végzett. A négyszeres világbajnok Cheruiyot első olimpiai aranyérmét szerezte, hiszen 2012-ben rövidebb számában a második, a hosszabban pedig a harmadik helyen zárt, míg Rióban Ayana mögött ezüstérmet szerzett 10 ezer méteren. Eredmény: 1. Vivian Cheruiyot (Kenya) 14:26.17 perc – olimpiai csúcs, 2. Hellen Onsando Obiri (Kenya) 14:29.77 p., 3. Almaz Ayana (Etiópia) 14:33.59 p.
A női rúdugrás döntőjét a fedett pályás világbajnoki bronzérmes és az idei amszterdami Eb-n aranyérmes görög Ekaterini Sztefanidi nyerte meg 485 centiméteres teljesítménnyel. Mögötte az amerikai Sandi Morris (485 cm) és az új-zélandi Eliza McCartney (480 cm) végzett.
A világbajnok Matej Tóth győzelmével ért véget a férfiak 50 kilométeres gyaloglása. A szlovákiai sportoló 18 másodperces előnnyel ért célba elsőként. A három magyar induló közül csak egy fejezte be a versenyt, Venyercsán Bence a 44. lett. Srp Miklós nem gyalogolt túl szabályosan, és már 15 kilométer után kizárták. Rácz Sándor 25 kilométert még megtett, de a közel 30 fokos melegben elvesztette az eszméletét, hordágyon hozták le a pályáról, és infúziót kapott. Érdekesség, hogy nyolcvanan indultak el, de csupán 49-en haladtak át a célvonalon. Eredmény: 1. Matej Tóth (Szlovákia) 3:40.58 óra, 2. Jared Tallent (Ausztrália) 3:41.16 óra, 3. Arai Hirooki (Japán) 3:41.24 óra.
A kínai Liu Hung nyerte meg a 20 km-es női gyaloglást 1:28:35 órás idővel, a második helyen a mexikói María Guadalupe González ért be, a harmadik a szintén kínai Lu Hsziu-cse lett. Legsikeresebb magyarként Madarász Viktória végzett, ő a 25. helyen ért be, Kovács Barbara az 58., Récsei Rita pedig az 59. lett.
A britek szétlövésben győzték le a címvédőt
A női gyeplabdatorna döntőjében Nagy-Britannia 3–3-as rendes játékidő után a szétlövésben 2–0-ra legyőzte a legutóbbi két olimpián diadalmaskodó Hollandiát, így története első olimpiai bajnoki címét szerezte meg. A bronzérem az Új-Zélandot 2–1 arányban legyőző Németországé lett.
Az első negyedben a britek vezettek, ám ezt a másodikban megfordították a hollandok, a nagyszünetre azonban 2–2-vel vonultak a csapatok. A pihenő után a hollandok szereztek másodszor is vezetését, ezt azonban tíz perccel a vége előtt kiegyenlítették a britek, így szétlövés következett.
Az idegek harcát a britek bírták jobban, hiszen míg ők kétszer is betaláltak, a hollandok képtelenek voltak a hálóba lőni, így Nagy-Britannia az 1992-es és 2012-es bronzérme után felért a csúcsra, míg Hollandia sorozatban két megnyert olimpiai döntő után ezüstérmet szerzett.
Marozsán a hős, a németeké az arany
A női labdarúgótorna fináléjában a Marozsán Dzseniferrel felálló Németország 2–1-re legyőzte Svédországot. A németek első gólját a magyar származású középpályás szerezte, aki a második találatban is főszerepet játszott. A 48. percben Marozsán Dzsenifer villanása után előnybe kerültek a németek, miután a középpályás megcsillantotta kivételes rúgótechnikáját, és a tizenhatos vonaláról a kapu bal oldalába csavart. A 62. percben betalált az egyik svéd játékos is, ennek mégis a németek örültek jobban. Marozsán húszméteres szabadrúgása a kapufán csattant, a kipattanót azonban Linda Sembrant zavarában a saját kapujába lőtte. A háromszoros bronzérmes németek az első olimpiai bajnoki címüket szerezték meg, míg a 2004-ben negyedik svédek az ezüstéremmel vigasztalódhatnak. A bronzmérkőzésen Kanada 2–1-re legyőzte a házigazda Brazíliát.
További eredmények: l szinkronúszás, csapat: 1. Oroszország 196,1439 pont, 2. Kína 192,9841 p., 3. Japán 189,2056 p. l tollaslabda, női egyes: 1. Carolina Marín (Spanyolország), 2. Pusarla V. Sindhu (India), 3. Okuhara Nozomi (Japán); férfi páros: 1. Fu Haj-feng, Csang Nan (Kína), 2. Goh V Shem, Tan Wee Kiong (Malajzia), 3. Marcus Ellis, Chris Langridge (Nagy-Britannia) l díjugratás, egyéni: 1. Nick Skelton (Nagy-Britannia), 2. Peder Fredricson (Svédország), 3. Eric Lamaze (Kanada) l női ökölvívás, 60 kg: 1. Estelle Mossely (Franciaország), 2. Jin Csün-hua (Kína), 3. Anasztaszija Beljakova (Oroszország), 3. Mira Potkonen (Finnország) l birkózás, férfi szabadfogás, 57 kg: 1. Vladimer Hincsegasvili (Grúzia), 2. Higucsi Rei (Japán), 3. Haji Aliyev (Azerbajdzsán), 3. Hasszan Rahimi (Irán); férfi szabadfogás, 74 kg: 1. Haszan Jazdani (Irán), 2. Aniuar Gedujev (Oroszország), 3. Jabrayil Hasanov (Azerbajdzsán), 3. Soner Demirtas (Törökország) l női öttusa: 1. Chloe Esposito (Ausztrália) 1372 pont, 2. Élodie Clouvel (Franciaország) 1356 p., 3. Oktawia Nowacka (Lengyelország) 1349… 17. Kovács Sarolta 1287 p… 27. Földházi Zsófia 1228 p. l kerékpár, férfi BMX: 1. Connor Fields (Egyesült Államok), 2. Jelle van Gorkom (Hollandia), 3. Carlos Ramírez (Kolumbia); női BMX: 1. Mariana Pajón (Kolumbia), 2. Alise Post (Egyesült Államok), 3. Stefany Hernández (Venezuela).
Összeállította: Miska Brigitta