Közigazgatási törvénytervezetKét szuperközség lenne Háromszéken

2016. augusztus 24., szerda, Közélet

Új közigazgatási besorolást kapnak a romániai települések a fejlesztési minisztérium törvénytervezete szerint. Ha a jogszabály életbe lép, a kisebb köz­ségek önállósága megszűnhet, néhány nagyobb azonban úgynevezett rurális pólussá válhat.

 S bár ennek egyik kritériuma a legközelebbi várostól mért legkevesebb 25 kilométeres távolság, Háromszéken két olyan községet soroltak ide, amelyek Sepsiszentgyörgy vonzáskörzetéhez tartoznak: a megyeszékhelytÅ‘l 13 kilométerre fekvÅ‘ Sepsibodok az egyik, és a 11 kilométerre levÅ‘ Uzon a másik.
A múlt csütörtökön közvitára bocsátott tervezet a városokat hét csoportba sorolja a lakosság létszáma, foglalkozása, a kórházak, oktatási intézmények, infrastruktúra minősége szerint. Megyénk legfontosabb települése, Sepsiszentgyörgy a harmadik kategóriának felel meg, amelyet elsődleges megyei pólusként határoztak meg. A másodlagos megyei vagy térségi pólus feltételeit Háromszék egy kisebb városa sem teljesíti, Kézdivásárhely, Kovászna, Barót és Bodzaforduló is az előző kategóriákon kívül eső osztályban szerepel. Hargita megyében Csíkszereda elsődleges, Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós másodlagos megyei, Maroshévíz pedig zonális pólus.
A rurális pólusok száma országszinten 183, ebből 11 van a Székelyföldön: Maros megyében öt község (Mezőbánd, Mezőcsávás, Görgényszentimre, Déda, Ratosnya), Hargita megyében négy (Gyergyóholló, Korond, Parajd, Zeteleka) szerepel a tervezetben. Ehhez a már említett távolságon kívül legkevesebb 2000 fős lakosság is kell. Az új státust elnyerő községek a központi költségvetésből kapnak majd támogatást infrastruktúrájuk fejlesztésére, kulturális-társadalmi életük fellendítésére.
A készülő jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a megfogyatkozott népességű községek önkormányzatai beolvasztásukat kérjék a nagyobb településekbe. Azok a községek, amelyek 2025 végéig nem érnek el bizonyos paramétereket, kötelező módon egyesülnek valamelyik nagyobb, szomszédos településsel. (a maszol.ro nyomán)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2016-08-24: Közélet - :

Rongáló

Tegnap értesítette a sepsiszentgyörgyi rendőrséget egy 46 éves megyeszékhelyi nő, hogy volt élettársa megrongálta lakását.
2016-08-24: Belföld - :

Kelemen Hunor: Elcsúszhatnak a választások

Az idei parlamenti választásokat december 11-re kellene időzíteni, a következőkig pedig módosítani az alkotmányt, mivel fennáll a veszély, hogy a 2020-es választások a karácsonyi ünnepekre tevődnek – nyilatkozta tegnap Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.