Azt tehát, hogy a ma még egymás legfőbb ellenségeinek számító liberálisok és szociáldemokraták a voksolás után – akár nemzetközi nyomásra is! – inkább azt választják: megosztják a hatalmat egymás között. Hivatkozhatnak az új geopolitikai kihívások által megkövetelt politikai stabilitásra, Románia százéves „születésnapjának” méltó megünneplésére, a nemzeti érdekre, a politikai észszerűségre – ürügy a nagy megbékélésre kerül bőven.
Persze, ez csak a lehetséges forgatókönyvek egyike, alapvetően mind a liberális, mind a szocialista tábor arra készül, hogy lehetőleg önállóan, vagy minél kisebb párt bevonásával kormányozhasson. A legutóbbi közvélemény-kutatások döbbenetes eredményei szerint a népszerűségi lista élén továbbra is a szocialisták állnak. És ők elég elszántan s agresszíven igyekeznek uralni a közbeszédet, látványos támadásokat indítanak a szakértői kormány ellen, igyekeznek meglovagolni minden botrányt, hasznot hajtani a lakossági elégedetlenségből – egyszóval teszik azt, amit tennie kell egy választások előtt álló, hatalomra készülő pártnak. A liberálisok ezzel szemben alig látszanak, a jelenlegi állás szerint sem elszántságuk, sem frontemberük, sem kapacitásuk nincs a választások megnyerésére. A vörös uralom visszatérésének réme alighanem az urnák elé viszi majd a nagyvárosi, fiatalabb, értelmiségi réteget, igen nagy kérdés azonban, hogy az oly sokszor döntőnek bizonyuló voksokból milyen arányban részesülnek majd a liberálisok. Nem véletlen, hogy a jobboldal boszorkánykonyhájában azt próbálják felmérni, milyen hatása lenne, ha valamilyen módon a jelenlegi kormányfőt, Dacian Cioloşt saját csapatukba vonnák – a liberálisoknak alighanem ez az egyetlen lehetőségük, hogy áttörést érjenek el.
Mindezek alapján elég nagy az esélye annak, hogy szoros eredménnyel záruljanak a választások, ez esetben pedig nő a nagykoalíció esélye, mely ráadásul a miniszterelnököt kinevező Klaus Iohannis államfőnek is érdekében állna. Hogy egy ilyen felállás esetén – melyre volt már példa, igaz, soká nem tartott – milyen esély nyílna a magyar érdekek érvényesítésére, abba belegondolni is rossz. Különösen akkor, ha az újonnan felálló hatalom ismét előveszi a régiósítás tervét, amelynek előjeleit már most láthatjuk akár a Dacian Cioloş által meghirdetett közigazgatási átszervezésről szóló vitában, akár a kisebb falvak sorsát érintő törvénytervezetek formájában.
Erre a kihívásra kellene sürgősen választ találnia az erdélyi magyar politikumnak, erről, és nem tisztségekről kellene tárgyalniuk a magyar pártoknak, ez ügyben ugyanis elengedhetetlen az együttműködés és a közös fellépés.