Perbe fogta Kovászna városát a Valdek Impex Kft. A cég közel egymillió lej kifizetésére akarja kötelezni a várost, így szeretné behajtani az elvégzett munkálatok ellenértékét.
A városi tanács tegnapi ülésén Gyerő József polgármester terjesztett elő az üggyel kapcsolatos határozattervezetet. Megalapozatlannak nevezte a Valdek igényét, és kérte, a testület hagyja jóvá, hogy jogi képviseletre ügyvédet vagy ügyvédi irodát szerződtessenek. Erre azért van szükség, mert sem a város, sem a tanács nem rendelkezik megfelelő tapasztalatú jogtanácsossal – hangsúlyozta. A tanács elfogadta a polgármester előterjesztését.
A Valdek 2014-ben kötött kivitelezési szerződést Kovásznával, vállalta a fürdőváros infrastrukturája felújítására elnyert pályázatban megszabott munkálatok elvégzését. A kivitelezés határidejét többször módosították, a Valdek olyan munkálatokat is elvégzett – az ellenmérnökkel egyetértésben –, amelyek nem szerepeltek a pályázat műszaki dokumentációjában. Az út betonalapjának feltöréséről, törmelék, betondarabok elszállításáról, más hasonló munkákról van szó. Ennek a számlázott ellenértékét, közel egymillió lejt és napi 0,1 százalékos késedelmi kamatot követel a cég – ismertette a helyzetet Gyerő József polgármester. Az ügyvédi megbízás kérdésében gyorsan kell dönteni, 25 napos határidőn belül a városnak be kell nyújtania a válaszlevelet – tette hozzá. A tanácstagok többsége egyetértett az előterjesztett határozattervezettel, egyedül Szabó Levente javasolta, jobb lenne pereskedés nélkül kifizetni az összeget, a dosszié alapján úgy tűnik, jogos a követelés. Gyerő József kifejtette, a törvény nem engedi meg, hogy a pályázatban megszabottakon kívüli, közbeszerzéssel oda nem ítélt munkákat kifizessenek. Ezt csak akkor teheti meg a város, ha az ügyben végleges és visszavonhatatlan ítélet születik. A testület elvetette Szabó javaslatát, a többség elfogadta a határozattervezetet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.