Öngyilkos merénylő követte el azt a robbantásos támadást a főként kurdok lakta, délkelet-törökországi Cizre városban tegnap reggel, amelyben tizenegy rendőr meghalt, hetvennyolc ember – javarészt szintén rendőr – pedig megsebesült.
A merénylő a készenléti rendőrség ellenőrzőpontjánál robbantotta fel magát egy kotrógépben. A robbanás helyszínétől ötven méterre lévő rendőrőrs épületében súlyos károk keletkeztek. A robbantás elkövetését a kurd kisebbség autonómiájáért küzdő Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet vállalta magára. A kurd felkelők egyúttal magukra vállalták a legfőbb török ellenzéki vezető elleni csütörtöki merényletkísérletet is, amikor aknavetővel vették célba Kemal Kilicdaroglunak, a kemalista Köztársasági Néppárt elnökének autóját. Numan Kurtulmus miniszterelnök-helyettes szerint törökországi támadásaival mind az Iszlám Állam dzsihádista szervezet, mind a PKK a július 15-i sikertelen katonai puccskísérletből próbál hasznot húzni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.