Átfogó segélycsomagot szavazott meg tegnapi rendkívüli ülésén a bukaresti kormány a múlt heti olaszországi földrengésben meghalt romániai áldozatok családtagjai és a román sérültek számára. A csaknem háromszáz áldozatot követelő szerda hajnali földrengésben tizenegy román állampolgár vesztette életét, egyet továbbra is az eltűntek között tartanak nyilván, hat román sérültet pedig kórházban ápolnak.
A tizenegy román áldozat közül hetet Romániában akarnak eltemetni a hozzátartozók: hamvaikat tegnap indították útnak Olaszországból, a repatriálás költségeit a bukaresti külügyminisztérium tartalékalapjából fedezik. A segélycsomag részeként gyorssegélyben részesítik az áldozok családtagjait, azokat a gyámokat, akiknek a gondjaikra bízzák a földrengés nyomán árván maradt gyermekeket. Az állam átvállalja azoknak a katasztrófában megsérült románoknak a kórházi kezelési költségeit, akik nem rendelkeznek biztosítással, és lakhatási támogatást nyújt azoknak a román családoknak, amelyeket a természeti csapás megfosztott otthonuktól. Dacian Cioloş kormányfő anyagi támogatást ígért azoknak az Olaszországban dolgozó román állampolgároknak is, akik a földrengés nyomán hazatelepülnének.
Az olaszországi földrengés kapcsán a közvéleményt az is aggasztja, vajon milyen következményekkel járna egy hasonló földrengés Bukarestben, amelyet szeizmológiai szempontból Európa legveszélyeztetettebb fővárosaként tartanak számon. Cioloş a tegnapi kormányülésen felszólította a belügyminisztériumot, hogy két héten belül hozzon nyilvánosságra naprakész jelentést arról, milyen mértékben vannak a román hatóságok felkészülve egy súlyos földrengésre.