Egy napon belül újraindítja a szolgáltatást Zalánpatakon az Orange mobiltelefon-hálózatot működtető cég, ígérte a megyeházának Roberto Marin mérnök, a társaság képviselője tegnap – közölte a hivatal. Hamarosan az antennát is elköltöztetik.
A világtól eléggé elzárt hegyvidéki településen nemrég antennát épített a telefontársaság. Ám a megyeháza nem állított ki építési engedélyt, mivel a vasszerkezet a tervezett helyen nem illeszkedik a faluképbe. A hivatal bírságot rótt ki a törvénytelen építkezésért. Erre a cég leállította a szolgáltatást. A társaság aláírásgyűjtést szervezett, s a falu lakóinak zöme alá is írta a megyei tanácsnak címzett beadványt. Minderről beszámoltunk pénteki lapszámunkban (Telefonviszály Zalánpatakon).
Tegnap reggel huszonegy zalánpataki érintett jelentkezett a megyeházán, ahol Tamás Sándor elnök, Henning László alelnök és Bereczk Loránd Sándor főépítész fogadta őket. A falusiak kifejtették, szükségük van a telefonálási lehetőségre, még akkor is, ha azt állítják, rontja a faluképet. Az elnök közölte, megérti őket.
A találkozót követően egyeztettek a szolgáltatóval, melynek képviselője azt ígérte, 24 órán belül újraüzemelik az antennát, és belátható időn belül elköltöztetik azt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.