Sok javítást, felújítást, szerelést, tatarozást elvégeztek a vakációban, de még mindig sok a munka tanévkezdésig. Háromszéken hat óvoda és iskola idén is egészségügyi engedély nélkül nyitja kapuit, a vízhiány, illetve a megfelelő minőségű ivóvíz hiánya az akadálya a jóváhagyásoknak, a székelyszáldobosi óvoda és iskola pedig a múlt hétfői vihar okozta károk miatt hasonlít az építőtelephez.
Az augusztus 15-ig összesített adatok szerint 209 háromszéki tanintézményben 1 002 000 lej értékben végeztek munkálatokat önerőből (6,7%), valamint az önkormányzatok támogatásával, és még 1,4 millió lejt költenek el az óvodák, iskolák tanévnyitóig a tantermek, folyosók, illemhelyek fertőtlenítésére, szépítésére, tisztítására, kisebb javításokra. Beruházásokra 2,9 millió lejt fordítottak megyeszerte: kamerás megfigyelőket, füstérzékelőket, villámhárítókat szereltek, fűtési hálózatokat újítottak fel, kazánokat cseréltek, interaktív táblákat vásároltak, Kovásznán óvodát építettek, Sepsiszentgyörgyön a Kós Károly Szakközépiskola húsipari műhelyét készítették elő – sorolta a nagyobb költségű munkálatokat Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. A gázzal, illetve fával működő központi fűtésrendszerek ellenőrzése is folyamatban – még csupán a tanintézmények kevesebb mint negyedében, hetvenegy egységben fűtenek csempekályhával –, a tűzvédelmi engedélyeket is megszerzik tanévkezdésig a tanodák.
Ivóvízhiány miatt egészségügyi jóváhagyás nélkül csengetnek be a bölöni, felsőrákosi, miklósvári, maksai óvodában, a felsőrákosi és miklósvári iskolában, az esztelneki és kézdisárfalvi tanintézményekben, utóbbiakban minőségi ellenőrzésen bukott meg a víz, előbbiekben összetett a higiéniai hiányosság. A főtanfelügyelő elmondta, ahol egyházi épületben működnek az óvodák, iskolák, ott az önkormányzat tehetetlen, a helyi költségvetésből nem fordíthat pénzt a tulajdonában nem lévő épületekre, de megyeszinten jó az oktatási egységek és az önkormányzat közötti kapcsolat, amit helyben megtehetnek, meg is tesznek. Példa rá a székelyszáldobosi eset, ahol a múlt heti vihar legalább 150 ezer lej értékű kárt okozott a tetőszerkezetben és néhány tanteremben, a település azonnal lépett a javítás érdekében, nem várták a központi segítséget. Érdekükben a megyei tanfelügyelőség az oktatási minisztériumhoz fordult, elküldték a kárról készített felmérést, és remélik, hogy a szaktárca legalább részben megtéríti a helyreállítási költségeket – közölte Kiss Imre.
A 2016/2017-es tanév szeptember 12-én kezdődik, mindenütt 9 órakor tartják a tanévnyitót. Háromszéken 314 tanintézményben csengetnek be, ebből egy magánjellegű (a kézdivásárhelyi egészségügyi technikum).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.