Budapest támogatja a nemzetiségek erősítését

2016. szeptember 2., péntek, Világfigyelő

A magyar kormány a jövőben is fenntartja nemzetiségi és egyházpolitikáját annak érdekében, hogy erősítse a Magyarországon élő nemzetiségeket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Békés megyei Battonyán.


Soltész Miklós az új tantermekkel bővült battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda avatóünnepségén elmondta: az elmúlt hat évben a kormány folyamatosan emelte a nemzetiségeknek nyújtott támogatásokat annak érdekében, hogy erősítse a Magyarországon élő tizenhárom nemzetiséget. A Magyarországon élő nemzetiségek erősítik az országot, ahogyan a más országokban élő magyarság is pozitív hatással van az anyaországra – fogalmazott. Az államtitkár szerint hat éve még nem gondolták, hogy Európát olyan veszedelmek fenyegetik majd, amilyeneket most látni, és a közép-európai nemzetek még inkább egymásra lesznek szorulva. Épp ezért szerinte tisztázni kell a régi sérelmeket, és az együttműködést a barátság jegyében kell folytatni.
Soltész Miklós elmondta, a kormány kétmillió forinttal fogja támogatni a battonyai tájház megvásárlását, a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumnak – Magyarország egyetlen román nemzetiségi kétnyelvű középiskolájának – pedig hamarosan 35 millió forintos támogatást adnak át. Felidézte: 2010-ben még csak tíz oktatási intézményt tartottak fenn nemzetiségi önkormányzatok, a mostani tanévre pedig már hetven fölé nőtt ez a szám, ami véleménye szerint jelzi a támogatások megfelelő hasznosulását is. Mindenképpen szükség van a helyi és a nemzetiségi önkormányzatok összefogására, és ehhez az állam minden támogatást megad – húzta alá Soltész Miklós.
Kreszta Traján, a magyarországi románok parlamenti szószólója óriási előrelépésnek nevezte a szószólói rendszer bevezetését, amely révén a Magyarországon élő nemzetiségek részt vehetnek az Országgyűlés munkájában. Örömét fejezte ki, hogy az iskolákban emelkedik a tanulók létszáma. Példaként jegyezte meg, hogy a gyulai intézményben az átvételekor 320-an tanultak, most pedig már 420-nál is többen. Néhány helyen már el is kell utasítani jelentkezőket hely hiányában – mondta.
Az Országos Román Önkormányzat fenntartásában lévő battonyai iskolát 150 millió forintos költségvetési támogatásból bővítették, mivel egyre több gyerek jelentkezik oda. A 140 diákot oktató iskolát 2008-ban adták át, akkor azonban csak az épület felét, a földszintet használhatták oktatási célokra. Az emeleten most alakították ki a tantermeket. Magyarországon a románoké az egyik legnépesebb nemzetiség. Román nemzetiségi oktatás 14 településen, több mint 1700 gyermek részvételével zajlik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2016-09-02: Belföld - :

Inkább pénzzel fizetünk

Az idén 7,6 milliárd lej (1,7 milliárd euró) értékben fizettek a hazai bankkártya-tulajdonosok a boltokban kártyával, ami 22 százalékkal több, mint az előző év első felében – másfelől idén január és június között 17 százalékkal nőtt a készpénzfelvételek összértéke, és megközelítette a 38 milliárd lejt (8,5 milliárd eurót). Az első fél évben a romániai ügyfelek 66 milliószor fizettek az üzletek bankkártya-leolvasóinál, átlagban egy vásárlásnál 115 lejt, ami 2 lejjel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Januártól júniusig ugyanakkor átlagosan 598 lejt vettek fel az ügyfelek a bankautomatákból, ami a 2000 lej körüli nettó havi átlagbér csaknem egyharmada. Összehasonlításképpen: 2015-ben a romániai bankok kártyáiról átlagosan 554 lejt vettek fel a felhasználók. A bankok rendszerint 0,2 százalékos kezelési költséget számítanak fel a készpénzfelvevő automatáknál, az üzletekben viszont ingyenesen lehet kártyával fizetni. Június végén a hazai bankoknál mintegy 11,4 millió bankkártya volt aktív, 800 ezerrel több, mint egy éve. (Ziare.com)
2016-09-02: Világfigyelő - :

Afrikaiak magyar nőt bántalmaztak Németországban

Három eritreai férfi a hétvégén megerőszakolt egy magyar nőt a türingiai Mühlhausenben – közölte a Thüringer Allgemeine német lap. A három férfi vizsgálati fogságban van, ellenük a helyi hatóságok letartóztatási parancsot adtak ki.