Nem szabad kizárólag pénzügyi szempontból megközelíteni a közigazgatási átszervezést, a kormánynak a községek összevonására vonatkozó elképzelése ugyanis felszámolná a regionális identitást, ráadásul a Székelyföldön kivitelezhetetlen is – véli Antal Árpád.
Több kormány is próbálkozott már a közigazgatási átszervezéssel, mindenik két irányból közelítve: egyrészt a közigazgatási régiók kialakítása, másrészt a községek összevonása felől. Az RMDSZ álláspontja szerint a közigazgatási régiókra szükség van, de olyanokra, amelyek a mi igényeinket is kielégítik – mondja Sepsiszentgyörgy polgármestere. Ami az úgynevezett szuperközségek kialakítását illeti, a kormány elképzelése teljesen hibás – állítja. Való igaz, a legtöbb község nem tudja fenntartani magát, de nem szabad kizárólag pénzügyi szempontból közelíteni a kérdéshez, annál komolyabb társadalmi, kulturális vonzata van. Antal Árpád emlékeztetett, valahányszor Háromszéken új község alakult, az önállósodás mindig új lendületet adott a helyi közösségnek. Lehetne tevékenységeket optimalizálni, például körjegyzőségeket kialakítani, de a helyi identitást nem szabad felszámolni.
Gondot okoz a közigazgatási átszervezésnek az a kitétje is, hogy az úgynevezett szuperközségeknek a városoktól legalább 25 kilométerre kell lenniük, ezt Székelyföld struktúrája nem teszi lehetővé, hiszen alig található a régióban olyan település, mely annál távolabb esne valamelyik várostól.
Az RMDSZ-es politikus szerint az elképzelés azért is rossz, mert ezúttal sem a vidék megerősítése a cél: az elképzelés ugyanis nem kínál megoldást a kommunista rendszer rossz vidékpolitikájára, amikor az erőltetett iparosítás és a mezőgazdaság lerombolása miatt a falvak gyakorlatilag fiatalság nélkül maradtak. A politikusnak van egy másik elképzelése is: úgy gondolja, csalinak dobta be a kormány az átszervezési tervet ilyen formájában, ez ugyanis sok elöljárónak előnyös lenne, így kisebb ellenállást vált most ki, aztán elfogadása után az utólagos módosításokkal rápakolnák a törvényre azokat a dolgokat is, amelyek most a nagy ellenkezés miatt kivitelezhetetlenek lennének.