Exkluzív klubban a székely főváros

2016. szeptember 7., szerda, Belföld

Testvérvárosi szerződés megkötéséről állapodtak meg Budapest és Székelyudvarhely elöljárói. Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester közölte, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) szervezte meg a találkozóját Tarlós István budapesti főpolgármesterrel, melyen részt vett Szász Jenő NSKI-elnök, Székelyudvarhely korábbi polgármestere is.

 

A találkozó célja az volt, hogy a Tarlós István által már négy évvel ezelőtt írásban is megfogalmazott, a szerződés megkötésére vonatkozó kérést megerősítsék. Gálfi Árpád úgy fogalmazott: a felek abban állapodtak meg, hogy „Budapest, a nemzet fővárosa és Székelyudvarhely, a székely főváros” testvérvárosi szerződést kötnek. Gálfi Árpád polgármester szerint Udvarhely számára óriási megtiszteltetés és lehetőség a felkérés, hiszen a székelyföldi kisváros „olyan exkluzív klubba nyer belépést, amelynek több világváros is tagja”. (Krónika)
FELLEBBEZETT A KIADATÁS ELLEN. Fellebbezett magyarországi kiadatása ellen a nyíregyházi gyilkosság elkövetésével gyanúsított román orvos, így átadása a magyar hatóságoknak elhúzódhat. A gyanúsított mellé hivatalból kirendelt ügyvéd még hétfőn iktatta a kiadatási határozat elleni fellebbezést. A gyanúsított jelenleg a kolozsvári rendőrség fogdájában van, és várhatóan ott is marad a jogerős ítéletig, melyet a legfelsőbb bíróság hoz meg ügyében. Az orvost kiadatása után Magyarországon állítják bíróság elé, de ha szabadságvesztésre ítélik, akkor Romániában fogja letölteni a börtönbüntetését. Ezt a kolozsvári táblabíróság is a kiadás feltételeként szabta meg. (MTI)
SAJÁTSÁGOS VIZSGADÍJ. Házi őrizetet rendelt el a Prahova megyei bíróság M. A. C. egyetemi tanár ellen, aki pénzt fogadott el, hogy átengedje a ploieşti-i Kőolaj és Földgáz Egyetem elsőéves hallgatóit egy matematika pótvizsgán. A 49 diák sikeres vizsgájáért 17 150 lejt kért, vagyis 350 lejt fejenként. A korrupcióellenes ügyészek azonban tetten érték, és 24 órára őrizetbe vették, majd javasolták 30 napos előzetes letartóztatását. A bíróság végül házi őrizetet ítélt a vizsgálat lefolytatásának idejére. (Főtér)
KIS KATONAI ÖSSZEJÖVETEL. Kilenc ország több mint kilencszáz katonája részvételével kezdődött nemzetközi hadgyakorlat Romániában – közölte a védelmi minisztérium. A szeptember 22-ig tartó, Junction Strike 16 fedőnevű gyakorlatot Grúzia, Görögország, Nagy-Britannia, Portugália, a Moldovai Köztársaság, Lengyelország, Szlovénia, az Egyesült Államok és Románia hadseregének különleges egységei számára rendezték. A szárazföldi és légi eszközöket használó speciális katonai alakulatok fiktív forgatókönyv alapján fognak harci bevetéseket megtervezni, levezényelni és végrehajtani. A nemzetközi hadgyakorlatot a marosvásárhelyi, dési, besztercei, dornavátrai és csíkszeredai helyőrség szervezi, egyebek mellett a zsögödi (Csíkszereda melletti) lőtér, valamint az aranyosgyéresi és bákói katonai repülőtér igénybevételével. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2016-09-07: Belföld - :

Miniszterelnöki hivatalból a belügyi tárca élére

Dragoş Tudorachét, a miniszterelnöki hivatal vezetőjét jelölte belügyminiszternek Dacian Cioloş kormányfő. Az új belügyminiszter feladata lesz egyebek mellett a december 11-ére kiírt parlamenti választások megszervezése.
2016-09-07: Belföld - :

Újratárgyalják

A Kolozsvári Táblabíróság újratárgyalásra visszaküldte az első fokon eljáró Kolozs Megyei Törvényszéknek a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák dossziéját.