A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje országosan átvette a vezetést a demokraták elnökjelöltje, Hillary Clinton előtt az Egyesült Államok elnöki posztjáért folytatott küzdelemben. Ugyanakkor a szavazók 59 százaléka szerint a novemberi voksolásokon Clinton szerzi meg a szükséges 270 elektori voksot, s csak 34 százalékuk véli úgy, hogy Trumpé lesz a több elektori voks.
Két hónappal az elnökválasztás előtt Donald Trump országosan két százalékkal vezet Hillary Clinton előtt. Támogatottsága 45 százalékos.
A CNN hírtelevízió tegnap reggel hozta nyilvánosságra az ORC közvélemény-kutatóval közösen végzett felmérését. A legutóbbi, augusztus elsején nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatáshoz képest a demokraták elnökjelöltje kilenc százalékot veszített a támogatottságából, amely jelenleg 43 százalékos. Romlott a megítélése Hillary Clintonnak a megbízhatóság és a tisztességesség tekintetében is. A szavazók 35 százaléka tartja Clintont megbízhatónak és tisztességesnek, míg Donald Trumpról a megkérdezettek 50 százaléka gondolja ugyanezt. Mindkét jelöltnek változatlanul nagy az elutasítottsága.
A közvélemény-kutatás eredményeit a CNN televízióban David Gergen politikai elemző – korábban, Bill Clinton elnöksége idején a Fehér Ház egyik tanácsadója – figyelmeztetőnek nevezte a kampány finisében, s intenzív felkészítést javasolt Hillary Clintonnak az elnökjelölti vitákra.
Clinton az oroszokról
Hillary Clinton azt mondta újságíróknak: hiteles jelentések tanúsítják, hogy az orosz kormány beavatkozik az amerikai választásokba. A politikus Ohióból Illinois államba tartva a repülőgépen nyilatkozott tegnap. Az Egyesült Államok kormánya nagy önuralomról tett tanúbizonyságot az amerikai szerverek ellen elkövetett számítógépes támadások ügyében – mondta Hillary Clinton, aki nem vádolta meg nyíltan Moszkvát a hackertámadással, de sejtetni engedte, hogy az oroszokat tartja felelősnek. Úgy fogalmazott: „komolyan kell vennünk ezeket a fenyegetéseket és támadásokat”. Hozzátette: egy orosz hackertámadás az amerikai választások számítógépes rendszerei ellen „csaknem elképzelhetetlen”.