A táblaügyet rendezni kell

2016. szeptember 8., csütörtök, Belföld

Mint ismeretes, a Kolozsvári Táblabíróság újratárgyalásra visszaküldte az első fokon eljáró Kolozs Megyei Törvényszéknek a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyét, így újraindul a táblaper néven ismert jogi huzavona.

 Az Erdélyi Magyar Néppárt tegnapi állásfoglalása szerint a nyelvi jogok tiszteletben tartásáról, a valós, európai multikulturalizmus megteremtéséről és a nemzeti közösségek kultúráinak tiszteletéről szóló ügyet mihamarabb rendezni kell. Mint írják, az a tény, hogy a táblabíróság újratárgyalást kért, nem jelent mást, mint a Minority Rights Egyesület fellebbezésének jóváhagyását és a Kolozs megyei törvényszék februári, a többnyelvű táblák kihelyezését ellehetetlenítő döntésének semmissé nyilvánítását. Ismételten felhívják a figyelmet arra a 2002-es kolozsvári tanácsi határozatra, amely egyszer már kimondta a többnyelvű táblák kihelyezését, sőt, Emil Boc polgármester és Horváth Anna alpolgármester meg is egyezett már ezek kitételéről. Kolozsvár akkor lehet méltó az Európa kulturális fővárosa címre, ha az itt élő kisebbségek kultúráját és nyelvét tiszteletben tartja, s nem teszi a román nacionalizmus játékszerévé nemzeti közösségek alapvető jogait – áll a közleményben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2016-09-08: Belföld - :

Szavazásra buzdítják az erdélyi magyarokat (Kvótareferendum)

Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) minden erdélyi magyart arra buzdít, hogy regisztráljon és vegyen részt a kvótareferendumon – mondta Szilágyi Zsolt pártelnök tegnap a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Az EMNT arra biztatja a romániai magyar állampolgárokat, hogy a kvótareferendumon leadandó levélszavazataikat ne bízzák a román postára – közölték a tanács vezetői tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatójukon.
2016-09-08: Belföld - :

Hibás az elbirtoklás intézménye

Nem kerülhet vissza az államhoz, sem az önkormányzathoz az a földterület, amelyet egy gazda már több évtizede használ, de még nem kapott rá birtoklevelet – hangsúlyozta Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője tegnap azon a konzultációs sorozaton, amelyet Versenyképes Románia címmel Románia Elnöki Hivatala, a kormány és a Román Akadémia közösen kezdeményezett.