Alulmúlt hollywoodi várakozások

2016. szeptember 10., szombat, Magazin

Elemzők szerint az idei nyár nem sorolható a fősodorbeli hollywoodi filmek klasszikus nyári szezonjai közé. A Bloomberg jelentése alapján a stúdiók becsült vesztesége csaknem egymilliárd dollárra rúghat.

Az elemzés emlékeztetett arra, hogy a hollywoodi stúdiók éves bevételének 40 százalékát a nyári idényben vetített filmek bevétele hozza, érzékenyen érinti őket a várakozásoktól elmaradó haszon. Az idei deficit mintegy 915,6 millió dollár, ami mellett eltörpül a tavalyi 546,3 millió dolláros veszteség.
A tetemes veszteséget elsősorban nem a kisebb költségvetésű filmek elmaradt bevételei okozták, hanem néhány nagyszabású produkció bukása. A hat nagy filmstúdió – Paramount, Fox, Sony, Universal, Warner Bros., Disney – 32 nyári bemutatójából 17 vérzett el a jegypénztáraknál.
A Bloomberg elemzője szerint nyáron beigazolódott, hogy a közönség kevesebbet jár moziba. A problémára az a megoldás kínálkozik, hogy elég lenne kevesebb stúdió is Hollywoodban, de ez nem fog bekövetkezni – fejtette ki Doug Creutz.
A legrosszabbul a Ben Hur című remake szerepelt, amely várhatóan 75–120 millió dolláros veszteséget köny­velhet el. A Paramount filmstúdió 75 millió dollárt veszített a Star Trek: Mindenen túl című sci-fin, a Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból című filmen pedig további 65 milliót.
A Disney három filmje, A barátságos óriás, az Alice Tükörországban és az Elliott, a sárkány is megbukott a jegypénztáraknál, a stúdió további produkciói, a Szenilla nyomában és az Amerika kapitány: Polgárháború azonban helyrebillentették a mérleget, amely így jelenleg 521 millió dolláros hasznot mutat.
A Universalnál készült Kubo és a varázshúrok 80 milliós veszteséggel, a Sony újrahangolt Szellemirtókja pedig egyes – bár a stúdió által vitatott – becslések szerint 58 milliós mínusszal zárta forgalmazását.
A hanyatló bevételeket számos okkal magyarázzák, mint a kifáradó folytatások, az online és tévés tartalomszolgáltatók előretörése vagy a rossz kritikák. A bírálat azonban nem minden esetben bátortalanítja el a nézőket: a Suicide Squad – Öngyilkos osztag a langyos fogadtatás ellenére Észak-Amerikában 300 millió dollárt keresett, és a többi piacon még ennél is többet.
A nyár legnagyobb bevételű filmjeinek tízes toplistáján a Warner Bros. három produkciója, a Démonok között 2., a Központi hírszerzés és a Mielőtt megismertelek is szerepel.
A stúdiók nyári mérlege végül csak a Paramountnál mutat majdnem 300 millió dolláros mínuszt, a Fox és a Sony csekély nyereséget, a Universal, a Warner és a Disney pedig 300–500 millió dollár közötti nyereséget könyvelhetett el a Bloomberg grafikája szerint.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 411
szavazógép
2016-09-10: Magazin - :

Keresik a legszebb erdélyi magyar dalt

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és a Gitár East Egyesület az utolsó száz méteren ismét felhívja a zenekarok figyelmét egy egyedi pályázási lehetőségre, amelyet június elején hirdetett meg.
2016-09-10: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Tanévnyitó ünnepségek
Az erdélyi, romániai magyar iskolák közös tanévnyitójára kerül sor ma 11 órakor a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. A rendezvény tiszteletére a Szorgos kezek díszítőművészeti szakkör kiállítást rendez az unitárius egyház régi épületének tanácstermében – a kiállítást megnyitja Vinkler Aranka népi iparművész, a szakkör vezetője.
A háromszéki iskolákban egységesen hétfőn 9 órától tartják a tanévnyitó ünnepségeket.
A hagyományos ökumenikus tanévnyitó istentisztelet szep­tember 12-én, hétfőn 14 órakor lesz a szemerjai református templomban.