Háromszékieket is várnak az idén hatodik alkalommal megszervezett Brassói Magyar Napokra. A rendezvénysorozat szeptember 13-án, kedden operettműsorral rajtol, és 18-án, vasárnap Piramis-koncerttel zárul. De fellép a Republic is csütörtökön.
Az ötnapos rendezvény Toró Tamás főszervező, Brassó város önkormányzati képviselője szerint Dél-Erdély legnagyobb magyar fesztiválja lett, a hétvégén tízezres jelenlétre számítanak. Tavaly először sok sepsiszentgyörgyi is érdemesnek tartotta átruccanni a szomszédba (eddig főleg a brassóiak látogatták a rendezvényt), ez a két megye magyarsága közötti kapcsolat erősebbé válását jelzi, és ez is az egyik cél, hiszen mutatja, hogy a székelyföldi élettér nem szűkül.
Idén több háromszéki meghívottja is van a Brassói Magyar Napoknak – Szabó Enikő meseterapeuta majdnem minden magyar tagozattal rendelkező iskolában foglalkozik a gyermekekkel, Karda Zenkő festőművész munkáit tárlaton mutatják be, fellép a Cimborák Bábszínház és a baróti TrasylMania zenekar –, a főhelyszín a Tanács tér, amiért nem kellett harcot vívni az önkormányzattal, mint Marosvásárhelyen. Ott nyílik meg csütörtökön a kézművesvásár, és ugyanaznap este (20 órától) ott koncertezik a Republic együttes is. Pénteken néptánc lesz – a brassói Búzavirág és Sorbán Enikő lép fel, szombat délután (18 órától) a legnagyobb helyi tehetségnek tartott Szász Ágnes a Gébert-Ubert Projekttel, majd Baricz Gergő és a Megtérgyepeltek; vasárnap a Góbé zenekar, végül pedig a Piramis.
Az esti bulik a vársétányon – az Áprily Lajos Főgimnáziumnál kezdődő várfal tövében – berendezett borudvaron folytatódnak, amely szerdán 20.30-kor kóstolóval és Szabó Enikő Aranyfészek, aranymadár című pajzán meseestjével kezdődik, a következő napokon pedig már délelőttől éjjel háromig várja a betérőket. A komolyabb műfajok kedvelői kedden nemzetpolitikai kerekasztalon vehetnek részt (az evangélikus egyház Iuliu Maniu utcai konferenciatermében), a meghívott Kalmár Ferenc brassói születésű miniszteri biztos, szerdán Földes László Hobo József Attila-estjén, csütörtökön az Incitato művésztelep csoportos kiállításán, pénteken és szombaton az Előretolt Helyőrség irodalmi revüjén – az összesen nyolc fiatal alkotó zenét, slammet, humort is visz a próza és a vers mellé. A helyi hagyományoknak megfelelően szombaton kerül sor a honismereti előadással fűszerezett nosztalgiatúrára (a Cenkre), vasárnap pedig a Bucsecs-túrakönyv bemutatására. Közönségtalálkozókat pedig nemcsak a meghívott zenekarokkal, hanem – idén először – híres brassói magyar sportolókkal is szerveznek: szeptember 18-án 16 órától a Bălcescu (Fekete) utca 12. szám alatti Hockey Pubban Győrffy Csaba egykori válogatott labdarúgóval, Jerebie Magdolna világbajnok kosárlabdázóval és Kicsid Gábor világbajnok kézilabdázóval lehet elbeszélgetni.
A Brassói Magyar Napok költségeinek felét az ottani magyar vállalkozók állják, a másik felét a magyar állam, illetve Brassó város önkormányzata – közölte még Toró Tamás.