A második forduló után továbbra is nyeretlen a kézdivásárhelyi együttes, még annak ellenére is, hogy vasárnap sokkal jobban futballoztak, mint a idénynyitó hazai meccsen.
A resicai találkozó első félidejében több helyzetet is kialakítottak a KSE játékosai, ám sajnos egy sem érett góllá. A második félidőben háromgólos hátrányba kerültek a felső-háromszékiek (3–0), de Gajdó G. (35.) és Căşuneanu (36.) – hatméteresből – újra játékba hozta csapatát (3–2). Sajnos, a véghajrában kisebb bírói segítséggel elmaradt az egyenlítés, és maradt az egygólos vereség.
– Sokkal jobban játszottunk, mint az első fordulóban, s a Resicabánya elleni meccs első húsz percében több helyzetet is kihagytunk. Ha a szünetben mi vezetünk 3–0-ra, másképpen alakul a mérkőzés. A második félidőben újból egyéni hibák miatt kaptuk a gólokat, de bízom abban, hogy tanulunk belőlük, és a folytatásban egyre jobban focizunk majd – nyilatkozta érdeklődésünkre Csulak Attila, a KSE edzője.
Csapatunk játékoskerete: Bunduc, Daczó–Gazda, Căşuneanu, Gáll, Gajdó T., Gajdó G., Fozocoş, Bucur, Oláh, Tompa. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.