Csupán egy sofőrember tapasztalatairól, aki a kultúra fővárosában elkövette azt a hibát, hogy tanévnyitás napján ügyintézésre szánta rá magát. Ami, köztudomású, időt és számtalan szürke agysejtet felemésztő művelet, a különféle iratok szövevényes útjának kifürkészhetetlen távlataitól az efféle dolgokban járatlan embernek már napokkal előre borsózik a háta, kiveri a hideg verejték, minden ok nélkül csuklásba kezd, és rémálmok gyötrik éjszaka. De az ügyet intézni szükséges, és a rendszer által megkövetelt állampolgári kötelesség, hát tetszik vagy sem, sorban állni kell, űrlapot kitölteni kell, iratokat fénymásolni kell, másik hivatalban ugyanezt, esetleg más sorrendben. A papírtologatástól zsigerből idegenkedő ember ezért napokkal előre megtervezi az optimális útvonalat, időpontokkal és megállókkal, mint amikor térképből világ körüli utazásra készül. Na jó, mégsem akkora alapossággal, elvégre honi terepen álmában is eligazodik. Tudja például, hogy a városközpontban mostanában fizetős parkolóban mindig találni helyet, de ha mégsem, hol vannak olyan utcák, lezáratlan udvarok, rendezetlen közterek, amelyeket az autó hosszabb-rövidebb ideig való elhagyásáért igénybe lehet venni.
A tanévnyitás napján ügyintézésre induló ember minden előzetes számítása azonban kártyavárként összeomlik. Körbejárja a központot egyszer, majd még egyszer, aztán a bizonyosság kedvéért harmadszor is, ám szabad parkolóhelyet még véletlenül sem talál. Kizárt, hogy elmenne egy mellett is, hiszen közlekedni csak lépésben lehet, azt is csak megfontoltan. Néhol az aszfaltozásnál a csatornafedő körülmetélését jelző bója akadályozza a haladást, másutt a forgalommal szemben hajt egy koros autójánál csak ő maga idősebb öregúr, nem érti, miért lámpáznak rá a szembejövők. Az élelmiszerüzlet előtt az út közepén álló furgonból a legnagyobb lelki nyugalommal pakolja ki a ládákat az áruforgalmi felelős, előbb a járdaszélre, onnan be a boltba, és még tér egyet a papírokkal is. A gyalogosok pedig, akár a megbolydult kaptárban kijáratot nem találó méhek, teljes figyelmüket az egymással való ütközés elkerülésére fordítják.
Már-már tilosban parkolásra adná a fejét a tanévnyitás napján ügyintézésre induló ember, de még a gyalogátjárók is foglaltak, a buszmegállókról nem is beszélve, és ahol két autó közt félhossznyi hely akad, beáll közéjük félig a járdára tolatva még egy. Bírságolhatnának vígan a rend derék őrei, ám ők az iskolák előtt próbálják a közlekedés folyamatosságának bár a látszatát fenntartani. Nem éppen átütő sikerrel, holott tekintélyükön túl sípjukat és cséphadaróként pörgő alkarjukat is bevetik.
A tanévnyitás napján ügyintézésre induló emberben régi emlékek idéződnek meg. A kötelező házi olvasmány mellőzése okozta lelkifurdalást még ma is érzi, a nyár alatt hosszúra nőtt haj miatt kapott igazgatói megrovás mosolygásra készteti, az egyenruha viselése elleni trikós-rövidnadrágos tiltakozása már derűvel tölti el. Na igen, mindig is kalandos nap volt az iskolakezdésé, állapítja meg, és óvatosan hazagurul autójával. Az ügyintézés ráér holnap is.