Farcádi Botond
Az amerikai nagykövet nagy port kavart székelyföldi látogatása több szempontból is jelentős számunkra. Már az figyelemre méltó, hogy két napot a helyszínen tájékozódott helyzetünkről, s bár igazi diplomataként kényes kérdésekben nem foglalt állást, az jelzésértékű, hogy a hatóságok által üldözött székely zászlóval fényképezkedett, és többször kimondta a Romániában tabunak számító Székelyföld nevet.
A diplomata látogatása jogsérelmeink egyfajta leltározására is alkalmat teremtett, és ezek közül alighanem a legdöbbenetesebb az egyházi visszaszolgáltatások ügye. Beigazolódott, amitől oly sokan tartottunk a Mikó-ügy kezdetén: a visszaállamosítás precedensértékűvé vált, az egyházi ingatlanok restitúcióját gyakorlatilag leállították. Kató Béla erdélyi református püspök egészen elképesztő adatot osztott meg: csak a múlt héten a magyar történelmi egyház tizenkét ingatlanjának visszaszolgáltatását utasította vissza a bukaresti restitúciós bizottság. Huszonhat évvel a rendszerváltozás után tehát az amúgy is akadozó folyamat teljes leállításáról kell beszélnünk, a kommunisták által elkobozott ingatlanokat ócska trükkel, a jogállamiság látszatát keltve, szükség esetén az igazságszolgáltatás eszközeit is igénybe véve tartaná meg a maga számára a rabló román állam. A bajt tetézi, hogy igen nehéz küzdeni azzal a módszerrel, amelyet alkalmaznak, éspedig hogy az egyház kéréseit mondvacsinált okokra hivatkozva elvetik, a bíróságokon pedig a restitúciót elrendelőket elítélik – mint Markó Attila esetében történt. Az egyedüli lehetőséget a változásra talán a diplomácia, a külpolitika jelentheti – az amerikai nagykövet székelyföldi látogatása azért oly fontos, mert alkalmat jelentett rávilágítani a restitúció akadályoztatására és a „példás román kisebbségpolitika” nemzetközi szinten alig ismert árnyoldalaira. Ezt az alkalmat a székelyföldi önkormányzati vezetők és az egyházi elöljárók igen jó érzékkel használták ki, s ha valami, hát akkor az amerikai, a nyugati nyomásgyakorlás kétségkívül hasznos lehet számunkra.
Miként hasznunkra válhat az a román felhördülés is, amely Hans Klemm székely zászlós fotóját követte. Tegnapi közleményében ugyan a bukaresti külügyi tárca kínosan kerülte „bekéretés” kifejezést – vicces is lenne az, nem is annyira a román–amerikai stratégiai partnerség, inkább az erőviszonyok okán –, azt viszont hangsúlyozta, hogy a nagykövettel folytatott „beszélgetésen” rávilágítottak arra, hogy az „ilyen látogatások” „esetleg létező érzékenységek megértését és figyelembevételét is előfeltételezik”. Hans Klemm így aztán a saját bőrén tapasztalhatta: mind egy szálig igaz, amit a székelyföldi önkormányzati vezetők mondtak neki a székely jelképek üldözéséről, a román hatalom kettős mércéjéről, a restitúció leállításáról.
Mi pedig köszönetet mondhatunk Bukarestnek, amiért kibillenve a kisebbségek részére minden jogot példaértékűen biztosító mintaállam szerepéből, az amerikai kormány képviselője előtt is kivillantotta foga fehérjét!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.