Hét felfüggesztett, kisgyermek méretű és alakú pléhszobor, amelyeket alkotójuk, Rabóczky Judit Rita – a magyarországi fiatal szobrászgeneráció ígéretes tehetsége – keringő ritmusára lenget, próbál életre kelteni a Tein Teaházban. A rövid kísérlet után a Danse Macabre című tárlatról, a kiállító művészről Völgyi-Tóth Zsuzsa kulturális szerkesztő, az MTVA műsorvezetője beszélt.
Az elgyötört, tehetetlen figurákból álló installáció töredéke egy szoboregyüttesnek, a teljes sorozatot néhány hónappal ezelőtt mutatták be a budapesti Műcsarnokban. „A kidobott olajoshordókból megalkotott vasbabák láthatóan mozdulnának, iramodnának, ugornának, sírnának”... Rabóczky Judit 2006-ban diplomázott, többször merített ihletet a gyermek témájából – hangsúlyozta Völgyi-Tóth Zsuzsa –, mindig nehezebb és nehezebb anyagot keres, Kölykök sorozatát pedig két éve kezdte. Gyermekszobrai hiányosak, végtag vagy fej nélküliek, a kitaszítottság, a talajvesztettség érzetét keltik, groteszk hatásúak. Rabóczky Judit vágott, hegesztett, drótozott „kölykei” az emberi szenvedéstörténetet, illetve a gyermekkor valóságos gyötrelmeit érzékeltetik, és „sosem lesznek felnőttek”.
A művész elmondta: ez az első kiállítása Sepsiszentgyörgyön, a szoborinstalláció felszerelése „nagy szülés volt, de sikerült”. A megnyitót Boldizsár Szabolcs fuvolista improvizatív előadása tette emlékezetesebbé.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.