Nincs megoldva Románia schengeni övezeti csatlakozásának kérdése, bár „pozitív fordulatot vett”. Azonban több partnerrel is tárgyalásokra van szükség – jelentette ki tegnap Pozsonyban Klaus Iohannis államfő, aki az EU27 informális találkozóján vesz részt.
„Azt hiszem, hogy lassan-lassan – főként az elmúlt hónapokban – partnereink rájöttek, hogy Románia olyan ország, amely csak földrajzi szempontból van az Európai Unió szélén. A valóságban nagyon jól felkészültek vagyunk, bebizonyítottuk, hogy gond nélkül kezelni tudjuk a migránshullámot, nagyon jól megvédtük határainkat, továbbá sikerült integrálnunk a Romániába érkezett menekülteket” – mondotta. Hangsúlyozta a pozitív jelzéseket – Franciaország irányából is érkeztek Francois Hollande elnök romániai látogatásán –, de hozzátette, hogy a kérdés nincs megoldva, még több partnerrel is tárgyalni kell, „a dolgok soha nem egyszerűek”.
Az EU-csúcsról elmondta: nem csak a brexit következményeiről lesz szó, hanem egy átfogóbb stratégiáról is az Európai Uniót illetően. A határok védelmét, a terrorizmus elleni küzdelmet, a közös piacot és a munkahelyeket említette. Románia a nemzetstratégiáról, mélyebb integrációról, a schengeni és euróövezeti csatlakozásról kíván tárgyalni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.