Farkas Réka
Az RMDSZ győztesen került ki az ellenzékével vívott bő tízéves csatározásból – ez ma már vitathatatlan tény, és az is, hogy az erdélyi magyar pluralizmus kiépítésének kísérlete megbukott.
Megengedheti-e magának egy kisebbségbe szorult népcsoport a többpártrendszer luxusát? Erről zajlott a vita az elmúlt két és fél évtizedben, és az már szinte törvényszerű, hogy a csúcson lévők – saját pozícióikat is erősítendő – amellett kardoskodtak, hogy ez csak veszteségekhez vezet, gyengít, csökkenti az érdekérvényesítés esélyeit. Arról már kevésbé szólt a fáma, hogy elsősorban saját hatalmukat féltették.
1989 után szűk tíz év elegendő volt, hogy lássuk, hová vezet az egypártrendszer, miként alakul át egy demokratikus, tömegeket vonzó és megmozgató, sokszínű szövetség más véleményeket kirekesztő, néhányak által uralt, sokszor önös érdekek által vezérelt párttá. Elkerülhetetlenné vált a szakadás, a belülről változást elérni nem tudó ellenzék külső ellenféllé alakulása, és ahogy erőt tudtak felmutatni – 2008-ban –, az RMDSZ-nek sem volt más választása, elkezdett demokratikusabbá válni, előkerültek az eredeti célkitűzések, esélyt kaptak új emberek. Olyan arcot igyekezett ölteni, amilyent ekkor már nyilvánvalóan elvártak tőle szavazói. 2012-re az eredmény is megmutatkozott, ismét bírta az erdélyi magyar választók 80 százalékának támogatását, az időközben két pártra szakadt, belső válságoktól felőrölt ellenzéke pedig mind gyengébbé vált. Mára egyiküket beszippantotta a nagy párt, másikuk népszerűsége mélypontján, teljes tehetetlenségben vergődik.
Most, hogy az RMDSZ megkötötte paktumát az MPP-vel, ismét teljhatalmúnak érezheti önmagát, és már mutatkoznak is az egypártrendszer áldatlanságának jelei. Háttérbe szorultak fontos célkitűzések, az autonómiastatútum benyújtása például újra nem időszerű, a román kormány által a magyarság számára kiutalt milliók elosztásánál már a látszatot sem próbálják őrizni, kizárólag híveiknek, elkötelezett támogatóknak juttatnak a pénzből, ismét kirakat-küldöttgyűléseket tartanak, amelyeken a szavazatoknak nincs tétje, mindenki előre tudja, az eredmény az elnökség akarata szerint alakul (lásd Kézdivásárhely a minap). És ami még súlyosabb: újra előkerültek a mindenbe beleszólás reflexei, legutóbb éppen az iskolaigazgatók versenyvizsgája kapcsán.
Tíz évvel ezelőtt felvillant egy szép álom: az erdélyi magyar társadalom is képes a demokratikus berendezkedésre, több párttal, választási lehetőséggel, amelyek tudnak tárgyalni, együtt fellépni a közösség érdekében. Mindez mára megbukott. Idő kérdése csupán, mikorra tűnik el ismét minden szín, más hang az újra egyeduralkodóvá vált szövetségből. Ellenzékükkel vívott tízéves harcuk sikere azonban az erdélyi magyarság kudarca, hisz belső demokrácia nélkül jogaink érvényesítése, kiharcolása is hiú ábránd marad.
