A 200. versenyén induló Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma–1-es Szingapúri Nagydíjat, és ezzel ismét az élre állt a világbajnoki pontversenyben.
Pályafutása során ez volt Rosberg 22. futamgyőzelme, idén pedig nyolcadik alkalommal végzett az élen. Az ázsiai városállam versenyét először nyerte meg. Előnye nyolc pont csapattársával, a címvédő brit Lewis Hamiltonnal szemben, aki az idény 15. futamán harmadikként zárt, így a pontversenyben a második helyre csúszott vissza. A második helyen a Red Bull ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo végzett.
A rajtot követően az első három sorrendje nem változott (Rosberg, Ricciardo, Hamilton), a negyedikként induló holland Max Verstappen viszont visszacsúszott a nyolcadik helyre. Az első kanyart megelőzően egy ütközés következtében a német Nico Hülkenberg autója a falnak csapódott.
Az élmezőnyben az első bokszkiállásokat követően sem változott a helyzet, a negyedik pozícióban Kimi Räikkönen, az ötödikben Sergio Pérez haladt. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel – aki az utolsó helyről rajtolt – ebben az időszakban hatodik, a második kerékcserék után nyolcadik volt, végül ötödikként intették le.
Räikkönen felzárkózott Hamilton mögé, körökön keresztül türelmesen várt a lehetőségre, majd a 33. körben megelőzte a címvédőt. A hajrában mindketten a bokszba hajtottak, és visszatérésük után ismét Hamilton állt jobban. Ricciardo próbálta megelőzni Rosberget, de hátrányát csak csökkenteni tudta, ledolgozni nem, így a Mercedes német pilótája rajt-cél győzelmet aratott, és sorozatban harmadszor végzett az élen. A szezon két hét múlva Malajziában folytatódik.
A vb-pontversenyek állása 15 futam után:
* pilóták: 1. Nico Rosberg 273 pont, 2. Lewis Hamilton 265 pont, 3. Daniel Ricciardo 179 pont, 4. Sebastian Vettel 153 pont, 5. Kimi Räikkönen 148 pont.
* konstruktőrök: 1. Mercedes 538 pont, 2. Red Bull 316 pont, 3. Ferrari 301 pont, 4. Force India 112 pont, 5. Williams 111 pont.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.