A kovásznai Kádár László Képtárban látható kiállítás fiatal alkotói – Péter Eszter textilművész, Dávid-Kátai Eszter grafikus, Hegyeli-Kátai Klára textilművész és Kátai Sándor szobrász – a Kő, papír, olló címet választották tárlatuknak. Nem nehéz észrevenni: szakmájukra utalnak azáltal, hogy megneveznek arra jellemző anyagokat-tárgyakat: a kővel a szobrászatra, az ollóval a textíliákra, a papírral a grafikára.
A kiállítás két domináns anyaga a papír mint az illusztrációk hordozója (Dávid-Kátai Eszter) vagy installációként (Hegyeli-Kátai Klára és főképp Péter Eszter) és a textilanyag, falakra akasztott kompozícióként (Hegyeli-Kátai Klára, Péter Eszter) vagy a szobrok esetében helyenként bársonybevonatként (Kátai Sándor).
A cím másik utalása, s a kiállítás olvasatának egyben kulcsa a játék, a játékosság. Jelen kiállítók lazán kezelik a műfaji határokat: a textilművész papírinstallációkat készít, a szobrász textilanyaggal vonja be szobrának részfelületeit, jelen van itt fém, fa, papír, print, szövés-fonás, szegecselés, ragasztás stb. Azonban a munkák elrendezésében szembeötlő a letisztult rend, az áttekinthetőség. Az adott teret egészében kihasználják, a falak felületét és a belteret is, amolyan szerzői modulokként kapcsolódnak össze.
Dávid-Kátai Eszter illusztrációi témájukban is kötődnek a játékhoz. Gyermekversek vagy mondókák dallamos, hangzásbeli játékaira találó képi analógiákat szerkeszt. Jellemzője a nyelvi tisztaság, hagyja, hogy a sík képteret a formák tagolják ritmikusan. A színek és a textúrák kellemesek, részletgazdagsággal telítik a kompozíciót, de mindig alárendelődnek a formai-ritmikai határoknak. A stilizáltság csak annyira van jelen, amennyire a természeti formák felismerhetősége megengedi, az írás és a látvány nem különül el, hanem dinamikusan egybefonódva képezi a narrációt.
Péter Eszter munkái konceptuális alkotások. Egy anyag, a papír, lehetőségei találkoznak egy gondolati modellel, széles sávok fonatai domborodnak a padló vízszintes síkjából vagy egy dobozszerű képtérben algoritmikusan rétegződnek hullámzó textúraként. A papír fehérségét a fény-árnyék játéka mellett visszafogottan alkalmazott, halovány színbeütések gazdagítják. Japános, meditatív hangulatát nem csak a hegyre, illetve vízre emlékeztető struktúrái adják, hanem az ismétlődésen alapuló szerkesztésmód is. Alig variált moduljainak szabad asszociációs lehetőségei vannak, egy más térben másként alakulhatnak anélkül, hogy változna jellegük.
Kátai Sándor szobrait poláris minimalizmusnak nevezném. Kevés kivétellel csak két ellentétes típusú formai elemből alakítja (többnyire) zárt szerkezetű szobrait, kisplasztikáit. Az egyszerű, mértani, leginkább fából és fémből készült domináns formákat (kocka, ovális) egy spontánabb, fodrosabb beavatkozás ellenpontozza. A fából készült függőleges formán vízszintesen tör át egy fémből készült, levegős szerkezet, máshol a csiszolt és színezett (vagy bársonnyal borított) felületet érdesebb kiképzés vagy anyagbetét egészíti ki. Együttesük metafora, nincs, illetve csak elvétve van narratív összetevője a kompozícióknak.
Hegyeli-Kátai Klára textíliái organikus formavilágot képeznek: gyűrődések, domborulatok, egymásba zsúfolódó anyagok (vásznak, szálak, fémszálak) bolyhos, spontán struktúrái alakítják ki aránylag nagyméretű munkáit. A természet lebomló formáit idézik, vagy a vízi világ egymásba hullámzó forma- és színegyüttesét. A Töredékek című munkája fehér vásznon fehér papírcsipkék együttese, kirakós játékokra emlékeztető kisebb-nagyobb darabkáinak dialógusából áll össze. Itt a téri viszonyok legalább annyira fontosak, mint maguk a tárgyak. Térképek, amelyek az emberi lélek tájegységeiről hoznak jelentést.
Dimény András
