BĂSESCU ÜNNEPELT. Több ezer látogatót fogadott vasárnap a Cotroceni-palotában Traian Băsescu államfő a nyílt kapuk napja keretében, mely május 19-én szabad bejárást biztosított az érdeklődőknek az államelnöki rezidencia udvarára.
Az eseményt a tavaly májusi 19-i népszavazás évfordulójára szervezte az államelnöki hivatal, s az államfő szerint ezután évente megrendezik. Mint mondta, 2007. május 19-én történt meg első alkalommal, hogy az állampolgárok szembeszegültek a parlament döntésével. (Realitatea)
VOLT ÜGYNÖKÖK AZ ENERGIAPIACON. Az Evenimentul zilei napilap szerint a hazai hőerőművek az orosz, bolgár és izraeli titkosszolgálat valamikori tagjaitól kétszeres áron vásárolják fel a szenet. Az Országos Energiaszolgáltató üzlettársa az orosz kémszolgálat volt ezredese és három KGB-tag is, akik a Nova Bank és a Román—Orosz Üzleti Központ alapítói. Pénzmosás gyanúja miatt ez a két intézmény átvilágítás alatt áll. (Figyelő)
Az Evenimentul zilei napilap szerint a hazai hőerőművek az orosz, bolgár és izraeli titkosszolgálat valamikori tagjaitól kétszeres áron vásárolják fel a szenet. Az Országos Energiaszolgáltató üzlettársa az orosz kémszolgálat volt ezredese és három KGB-tag is, akik a Nova Bank és a Román—Orosz Üzleti Központ alapítói. Pénzmosás gyanúja miatt ez a két intézmény átvilágítás alatt áll. Az Evenimentul zilei napilap szerint a hazai hőerőművek az orosz, bolgár és izraeli titkosszolgálat valamikori tagjaitól kétszeres áron vásárolják fel a szenet. Az Országos Energiaszolgáltató üzlettársa az orosz kémszolgálat volt ezredese és három KGB-tag is, akik a Nova Bank és a Román—Orosz Üzleti Központ alapítói. Pénzmosás gyanúja miatt ez a két intézmény átvilágítás alatt áll. (Figyelő)KITÜNTETTÉK A TRANSILVANIA TRUST ALAPÍTVÁNYT. Europa Nostra-díjat kapott a bonchidai Épített Örökség Rehabilitációs Központ. Ez az Európai Unió egyik legrangosabb díja, amelyet a kulturálisörökség-védelem Oscarjának is neveznek. A rehabilitációs központ a Transilvania Trust Alapítvány égisze alatt működik a XVIII. századi Bánffy-kastélyban, melynek parkja a Versailles-palotáénak a mintájára készült. A tízezer eurós díjat augusztus 19-én nyújtják át hivatalosan. Hegedűs Csilla szerint az alapítvány két dologért érdemelte ki a díjat: a bonchidai kastély restaurálásával párhuzamosan szakmai tanfolyamokat is szerveztek. (Mediafax)
Europa Nostra-díjat kapott a bonchidai Épített Örökség Rehabilitációs Központ. Ez az Európai Unió egyik legrangosabb díja, amelyet a kulturálisörökség-védelem Oscarjának is neveznek. A rehabilitációs központ a Transilvania Trust Alapítvány égisze alatt működik a XVIII. századi Bánffy-kastélyban, melynek parkja a Versailles-palotáénak a mintájára készült. A tízezer eurós díjat augusztus 19-én nyújtják át hivatalosan. Hegedűs Csilla szerint az alapítvány két dologért érdemelte ki a díjat: a bonchidai kastély restaurálásával párhuzamosan szakmai tanfolyamokat is szerveztek. Az eseményt a tavaly májusi 19-i népszavazás évfordulójára szervezte az államelnöki hivatal, s az államfő szerint ezután évente megrendezik. Mint mondta, 2007. május 19-én történt meg első alkalommal, hogy az állampolgárok szembeszegültek a parlament döntésével. (Figyelő) Europa Nostra-díjat kapott a bonchidai Épített Örökség Rehabilitációs Központ. Ez az Európai Unió egyik legrangosabb díja, amelyet a kulturálisörökség-védelem Oscarjának is neveznek. A rehabilitációs központ a Transilvania Trust Alapítvány égisze alatt működik a XVIII. századi Bánffy-kastélyban, melynek parkja a Versailles-palotáénak a mintájára készült. A tízezer eurós díjat augusztus 19-én nyújtják át hivatalosan. Hegedűs Csilla szerint az alapítvány két dologért érdemelte ki a díjat: a bonchidai kastély restaurálásával párhuzamosan szakmai tanfolyamokat is szerveztek.