Műemlékövezetben lévén, a teljes felújításhoz szükséges engedélyek beszerzése miatt a tervezettnél később kezdődhetett el Kézdivásárhely főterén a legrégebbi, egyben legrosszabb állapotú épület, az egykori Wellenreiter-ház felújítása.
Egyik szélkakason az 1823-as évszám szerepelt, ez minden valószínűség szerint a zsindelyfedeles ház építési vagy felújítási évét örökítette meg. Egy dolog biztos, a Gábor Áron tér északi oldalán, az Apafi Mihály utca elején, a 8-as udvartér 1. szám alatt található ódon emeletes ház túlélte az 1834-es nagy tűzvészt, amikor a főtér épületeinek többsége a lángok martalékává vált.
A feljegyzések szerint a ház Wellenreiter János sörgyárosé volt, akitől Jancsó Béla ügyvéd örökölte. 1948-ban államosították. Tánczos Sándor 1959-től tavalyig lakott az ingatlanban, amelyet 1970-ben megvásárolt az akkori közüzemektől. Az épületben a legnagyobb kárt az 1940-es és az 1977-es földrengés okozta, 2003. szeptember 9-én beszakadt az egyik szoba boltíves mennyezete. 2008-ban a céhes város akkori önkormányzata a polgármester előterjesztésére elfogadta az épület műemlékké nyilvánítását, de az iratcsomót nem terjesztették fel Bukarestbe, a folyamat elakadt. Utolsó lakója, Tánczos Sándor nyugalmazott csavargyári tisztviselő anyagi helyzete nem engedte meg, hogy nagyobb javítást végeztessen az épületen, de több beadványban is felhívta a város vezetőinek figyelmét: kár lenne, ha a főtér legrégebbi épülete összeomlana. A műemlékvédők is számba vették a házat, és egyetértettek abban, hogy műemlékké kellene nyilvánítani és köztulajdonba helyezni, mivel csak úgy lehetne közpénzből restaurálni, de az egyik örökös akadékoskodása miatt az átvételre nem került sor. 2012 nyarán a faerkély annyira veszélyessé vált, hogy le kellett bontani, és az épületre felkerült az omlásveszélyre figyelmeztető tábla.
A ház tavaly Nagy Szilamér helyi építkezési vállalkozó tulajdonába került, aki azt a régi képeslapokon megmaradt eredeti formájába óhajtja visszaállítani. A felújítás a pince megerősítésével kezdődött, majd a múlt héten a száznyolcvan négyzetméteres zsindelytető lebontásával folytatódott. A tulajdonos elmondása szerint csak a teljesen tönkrement födémet távolíthatja el, a több helyen is megszakadt falakból nem szabad semmit se lebontania, ezért ezeket betongyűrűvel erősítik meg. Nagy Szilamér azt szeretné, ha már a tél beállta előtt új tető kerülne az épületre.