Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron SzínházÉvadnyitók Háromszéken: Meggyőz-e a szépség?

2016. szeptember 24., szombat, Színház az egész világ

Négy fiatal, Jáczint, Etelka, Benedek és Sebestyén elindul, hogy megkeresse a Nárittyen közepén található Zongota völgyet, a földi paradicsomot, amelynek csodálatos szépségeiről Jáczint apja, az öreg Lengődi mesélt nekik egyszer a messze földön híres, keserű gyümölcsöt termő almafája alatt.

  • Fotó: Barabás Zsolt
    Fotó: Barabás Zsolt

 

Amint az öregtől megtudták, Zon­gota völgyében nem Ádám és Éva, hanem Ábra és Jozéfa élt egykoron nagy boldogságban, amíg a Sátán, vagyis Ká Károly el nem csábította az asszonyt. Még útjuk elején járnak a fiatalok, amikor Benedek elcsábítja Etelkát Jáczinttól, így ők visszafordulnak, de Jáczint és Sebestyén folytatják az utat, miután jól megjegyzik a helyet, ahol éppen állnak, ha majd a körút visszafut oda, tudják: nem találták meg, amit kerestek. Tavasztól tavaszig bejárják az országot, sok kalandot átélnek, részt vesznek például egy kocsmai verekedésben, ahol abból robban ki a vita, hogy hány lába van a légynek. Útközben Sebestyén súlyos tüdőbeteg lesz, ezért, amikor visszaérnek a kiindulóponthoz, barátja tartóztatása ellenére hazaindul, de elnyeli a megáradt patak. Jáczint végül egyedül érkezik meg Zongotába, Ká Károly halála és Jozéfa öngyilkossága után pedig lányukkal, Ongotával végre megtalálja a boldogságot, miközben a völgy különös almafáját zöldbe borítja a tavasz.
Nem szokás elmesélni a recenzióban a mű cselekményét, de minthogy a Zongota című előadás  nagyon távol áll ettől, gondoltam, én is kísérlettel válaszolok a kísérletezésre. Nem áll szándékomban számon kérni Tamási Áron Zöld ág című regényét Sardar Tagirovszky rendkívül bátor előadásától, inkább mankót próbálok adni a nézőnek, hogy értékelni tudja a látottakat. Annál is inkább, hogy a produkció eddigi két előadása nagyon különbözött egymástól, és az a gyanúm, hogy a továbbiakban is sokat fog változni, hisz folyamatos keresésben vannak az alkotók. Ez a kulcsa valójában Tamási regényének, mint ahogy ez a kulcsa az igazi művészetnek és az életnek is. Keressük a szebbet, jobbat, a boldogságot. Keressük a Paradicsomot.
Több szempontból is rendhagyó előadásnak számít a Zongota. Mindenekelőtt azért, mert felvállaltan változik és változni is fog előadásról előadásra, ezzel mintegy igazolva a színházművészet egyre inkább efelé hajló tendenciáját. Másrészt, mert szándékosan törekszik arra, hogy felszámolja a történetet, amely nyomán készült, fittyet hányva minden ezzel kapcsolatos hagyományra. Harmadrészt, mert Tamási szavaival élve az igazat keresi, nem a valót. A regény a keresésről szól, ezért az előadás is arról szól, nem elmesélni próbálja a keresést. Ahogy minden igaz mesében, itt is az út az igazi élmény, nem a megérkezés, ezt vallják az alkotók, és ezt sugallják a nézőnek is. A rendező szavaival „a keresés a találat”. A Tamási Áron Színház, a Háromszék Táncegyüttes és a Gyulai Várszínház együttműködésében készült előadás legújabb változatának tehát csak annyiban van köze a Zöld ág című Tamási Áron-regényhez, hogy nyersanyagként, kiindulópontként használja ahhoz, hogy ennek ellenében határozza meg magát.
Már a közönség érkezése alatt zajlik az élet a színpadon: sétálnak, szaladnak, ugrálnak, csúsznak, tapsolnak, ölelkeznek és különböző hangokat adnak ki az előadás szereplői, majd a mozgás tánccá, a hangok dallá változnak, és teli torokból éneklik: Szabad élet, szabad madár, jaj de jó, ki szabadon jár. Ők szabadon járnak. Hosszan kitartott gesztusokkal, időtlenné nyújtott cselekvéssorokkal, élőben hallható végtelenített zenei futamokkal, csendekkel és felmutatott táblákkal különös némafilmmé változtatják Tamási regényét, pontosabban annak csak egyes részleteit, motívumait, szabadon asszociálva ezekhez a legmeghökkentőbb látványelemeket. Ilyen volt a repülők érkezése annál a résznél, ahol Lengődiről megtudjuk, hogy: „örökösen az eget építette a földről... mindig ott tartózkodott, fenn, a levegőben, mint a madár”, ilyen volt a vízbe fúlt Sebestyén „úszógumit”, lavórt, búvárszemüveget tartalmazó kelléktára stb. Itt fontos megjegyezni, hogy a második előadásban már nyoma sem volt guminak és búvárszemüvegnek, mint ahogy egyes jelenetek is átalakultak, de a legszembetűnőbb változás az volt, hogy valahol a produkció kétharmadánál, még a kocsmai verekedés előtt véget ért az előadás, mintha csak elvágták volna. A főhős tehát ebben a második változatban nem szólalt meg, nem veszítette el a barátját, nem találta meg Zongotát, nem találkozott Jozéfával és szerelmével sem. Pedig vártam a megszólalást, kíváncsi voltam a felvezetésére, és arra is, hogy hogyan ér össze a regény és az előadás vége Zongota völgyében. Bízom benne, hogy a további előadásokba visszakerül majd néhány jelenet a korábbi változatból, nem azért, hogy teljesebb legyen a regény átirata, hisz egyértelmű, hogy nem ez a fő szempont, hanem azért, mert színesebb volt tőlük a produkció. Az emberi hang különösen hiányzott: más értelmet nyer a némaság ettől az ellenponttól, és hangsúlyossá válik általa az a bizonyos gondolat, amelyből kiindul, amelyre felépül ez az egész időtlen szimfónia. Mert bár egyértelmű, hogy mindenekelőtt az érzékeinkre próbál hatni, esztétikai élményeket kínál számunkra az előadás, szerteágazó gondolataink is próbálnak kapaszkodót találni az értelmetlenségben, és hálásan fogadnak minden érthető, átélhető pillanatot. A bemutató kinagyított jelenete a lemondásról szólt: Sebestyén az álmairól mondott le, Jácint a barátjáról. Talán ez volt az egyetlen jelenet az előadásban, amely érzelmileg is megérintett bennünket.
Sardar Tagirovszky rendezői stílusát gyakran hasonlítják a dzsesszzenész játékához, aki jól ismeri az alaptémát, de nem törekszik arra, hogy pontosan visszaadja, inkább a hozzá való viszonyát mutatja meg, körüljátssza, csak bizonyos dallamfoszlányokat villant föl belőle. Ezúttal sem történt másképp. A Zongota improvizációk sorozata Tamási Áron Zöld ág című regényére. A zenekedvelők általában szeretik a dzsesszt, de akkor tud igazi élményeket nyújtani számukra egy zenemű, ha ismerik az alaptémát, vagy ha annyira virtuóz az előadó, hogy nem is számít az alaptéma. Aki nem olvasta a regényt, nem fog rájönni a felmutatott táblákból, hogy ki kicsoda, és miről is szól az előadás. Zongota keresésének gondolata és néhány replika, amelyeket szövegkörnyezetükből kiragadtak, nem elég ahhoz, hogy élvezni lehessen egy másfél-kétórás előadást, hacsak nem érik közben olyan hatások a nézőt, hogy ne érdekelje, miről is szólhat a regény. „Én nem azt szeretem, amit mindjárt meg lehet érteni, hanem, ami szép” – hirdetik a felmutatott táblák. Mindenki maga döntheti el, hogy meggyőzte-e a szépség, mert érteni aligha lehetett valamit.
 

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1300
szavazógép
2016-09-24: Képzőművészet - Csinta Samu:

Az erdélyi művészet dimenziói (Beszélgetés Vécsi Nagy Zoltánnal, az Erdélyi Művészeti Központ vezetőjével)

Egyre rangosabb művészeti intézménnyé növi ki magát a Sepsiszentgyörgyön működő Erdélyi Művészeti Központ. Az EMŰK igazgatójával, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésszel művészeti és családi örökségről, illetve felelősségről beszélgettünk.
 
2016-09-24: Színház az egész világ - Nagy B. Sándor:

Évadnyitók Háromszéken: Kilátástalan gazdagság (Kézdivásárhelyi Városi Színház)

Figyelemre méltó produkció a Kézdivásárhelyi Városi Színház Kolcsár József által rendezett Skandináv lottó című előadása. Mindenekelőtt a darabválasztás volt telitalálat, Kiss Csaba A főnyeremény című színműve annyira ráillik a színház társulatára, mintha nekik írta volna: amikor a szereplők sorban bejelentik, hogy a színház szűkös költségvetésére való tekintettel a további szerepeket is ők fogják eljátszani, aligha gondolta valaki a nézőtéren, hogy ezek a szövegek az eredeti darabhoz tartoznak.