Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat,
céltábláját az emberek gúnyának.
Engem senki nem cirógat, becézget,
mert a bőröm egy kicsit recézett.
Hogy irigylem a nercet, a hódokat!
Nekik kijár elismerés, hódolat.
Hányszor kértem a bennfentes rókától,
hogy legyen az én ügyemben prókátor.
Könyörögtem: szólj a szűcsnek, bátyuska,
protezsálj be prémesállat-státusba,
vagy vegyen be legalábbis bélésnek.
De hiába! Nem enged a kérésnek.
Értékemért agyon sose csapnának,
nem kellek én se muffnak, se sapkának…
Így kesergett sündörögve, bujkálva,
míg egy fakír nem került az útjába.
Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta:
– Jössz a szöges ágyamra, te kispárna!
