Hogy az elsősorban az érzelmekre ható budapesti kormányzati kommunikáció sokakban aggodalmat kelt, az is érthető – bár az emiatt sikítva jajveszékelők és krokodilkönnyeket hullatók őszinteségét megkérdőjelezi, hogy legtöbbjük látványosan hallgat, valahányszor mi magunk kerülünk összehangolt gyűlöletkampány célkeresztjébe, mint pár napja, amikor az amerikai nagykövet székelyföldi látogatása után a román média és politika osztály versenyt üvöltve szapulta közösségünket, alapvető emberi jogainkat, létezésünket is tagadva. Mintha nem is annyira a gyűlöletkeltés maga aggasztaná őket, inkább az Orbán Viktorral szembeni elvakult gyűlölet vezérelné megnyilatkozásaikat…
De mindettől eltekintve: tényleg tudjuk. Ha valakinek, hát akkor nekünk igazán nem szükséges elmagyarázni, mit is jelent a kényszerbetelepítés, egy régió, egy város etnikai, kulturális átalakítása. Tapasztalatból tudjuk, hisz látjuk, mihez vezetett a külső hatalom – esetünkben nem Brüsszel, hanem a nacionálkommunista rezsim – által végrehajtott kényszer - ki- és -betelepítés Erdélyben. Látjuk, mivé lett Szászország a kilóra eladott szászok hiányában omladozó házaival, templomaival, mi lett nagyvárosainkkal a zsidók nélkül, miként alakult Kolozsvár, Marosvásárhely sorsa a betelepítések nyomán, jól látjuk, miként szítanak konfliktust és gyűlöletet Székelyföldön a betelepítettekből lett megélhetési románok. Látjuk, hogy mindez nem tett jót Erdélynek, pedig jóval kisebb volt a kulturális különbség az itt élők és a betelepítettek között, mint az európaiak és a most ide érkezők között.
Azért is tudjuk, miről szól a kvótareferendum, mert autonómiáért küzdő székelyföldiekként mi is ragaszkodunk ahhoz, hogy magunk döntsük el, kivel kívánunk együtt élni. Számunkra is éppen az ígérkezik a következő időszak egyik legnehezebb harcának, hogy a közelgő adminisztratív átszervezés során ne olvasszanak be, ne daraboljanak fel olyan közigazgatási régiókba, ahol számarányunk folytán elenyésző kisebbséggé válnánk.
S bár az emberi jogok ádáz védelmezői és a demokrácia bajnokai lazán megtehetik, hogy antidemokratikusnak titulálják a népszavazást – a várható, számukra borítékolhatóan kedvezőtlen eredmények miatt –, itt, Romániában a politikai elit és az ország vezetői oly látványosan és gátlástalanul veszik semmibe a népakaratot, hogy mi még tudjuk értékelni, ha véleményünket kérdezik valamely kérdésben.
Mert a népszavazás alapvetően mégiscsak erről szól: véleményt lehet nyilvánítani az Európa előtt álló legégetőbb kihívás kezelési módjáról. Éppen ezért minden kormányzati hirdetésnél avagy ellenzéki lejáratásnál fontosabb maga a kérdés: akarjuk-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?