Kézdivásárhely, Sintkovits Stadion. Körülbelül 800 nézÅ‘. Vezette: Robert Dumitru. KSE: Fekete–Tompa, Bukur, CăşuneaÂnu, Oláh, Gazda, Fozocos, Gajdó T., Gáll, Gajdó G., Damian. Játszott még: Papp, Vojna, Albu, Csulak. Gelence: Galtej–Jacob, Márkos, Marincea, Stana, Pap, Sala, Bărbăşescu, Ursu, Mitruţă, Dorvos. Játszott még: Bodeanu. GólszerzÅ‘: Gajdó G. (86.). Ifjúságiak: 2–1.
Igazi rangadót láthatott a mérkőzésre nagy számban kilátogató kézdivásárhelyi közönség, ahol a csapatok a legjobbat próbálták nyújtani. Mindkét oldalon bőven akadt ziccer, ám a mérkőzést eldöntő gólra egészen a 86. percig kellett várni. A nagyon fiatal és lelkes házigazdák megérdemelt győzelmet arattak a remekül futballozó kétszeres bajnok ellen. Gratulálunk a két együttesnek, és a szombati sikerével a Kézdivásárhelyi SE s a Gelence helyet cserélt a tabella élén. Nagy József
Nagyajta–ÂCsernátoni FC 2–4
Nagyajta, mintegy 100 nézÅ‘. Vezette: Buceleanu Lóránt. Nagyajta: NeacÅŸu–Incze, State, Kurta, Grădinaru, Istrate, Morcov, Kovásznai, Arherie, Szabó, Gulie. Játszott még: Márton, Bocz, Mihart. Csernátoni FC: Stupinean–Bajka, Sava, Handra, Ungureanu, Máthé, Gheorghe, Tuvichi, Orbán, Kajcsarácz, Ciorăşteanu. Játszott még: Lengyel, BÃró. GólszerzÅ‘k: Gulie (27., 45), illetve Kajcsarácz (50.), Gheorghe (55.), Orbán (58.), Máthé (82.). Piros lap: NeacÅŸu (11.). Ifjúságiak: 2–4.
Az elsÅ‘ félidÅ‘ elején NeacÅŸu kapus piros lapot kapott, Ãgy a folytatásban tÃz emberrel játszott Nagyajta. AmÃg a hazaiak bÃrták fizikailag, sikerült tartani az eredményt, viszont a második játékrészben felülkerekedtek a vendégek. Bartha István Zsolt
Illyefalva–Kilyén 2–1
Illyefalva, mintegy 60 néző. Vezette: Cristian Moldoveanu. Illyefalva: Kisgyörgy–Reimesch, Bocz, Pál, Bölöni, Pulugor, Dénes, Máté, Jakab, Bende, Veress. Játszott még: Szőcs, Pakó. Kilyén: Bogleş–Szakács, Asztalos, Szabó, Lupu, Prezsmer, Jankó, Ichimescu, Sánta, Mihály, Pap. Játszott még: Tóth, Szőcs. Gólszerzők: Bende (54.), Jakab (87.), illetve Jankó (13.). Ifjúságiak: 5–3.
Az elsÅ‘ félidÅ‘ben Kilyén játszott jobban, és egy nagy védelmi hibát követÅ‘en Jankó révén Kilyén megszerezte a vezetést. A második játékrészben az illyefalvi csapat magára talált, több helyzetet dolgozott ki, és Bende szabadrúgásból szerzett góljával egyenlÃtettek, majd a 87. percben Jakab megszerezte a gyÅ‘zelmet érÅ‘ találatot. Dénes Csongor
Uzon–Bardoc 3–2
Uzon, mintegy 100 néző. Vezette: Péter József. Uzon: Donose–Cortan, Popină, Kiss, Csiki, Kurtuly, Babei, Székely B., Airinei, Papp Cs., Kerekes. Játszott még: Székely R., Sorescu, Morar. Bardoc: Herman–Barabás, Lázár J., Potyó, Szabó, Balázsi I., Sânduleac, Szakács, Köpecky, Bedő, Lázár A. Játszott még: Bató, Varga, Balázsi G., Dénes. Gólszerzők: Kurtuly (2.), Babei (4.), Csiki (47.), illetve Lázár A. (25.), Lázár J. (80.). Ifjúságiak: 4–1.
Villámrajtot vettek a hazaiak, már a 4. percben 2–0-ra vezettek Kurtuly és Babei találatainak köszönhetően, majd kiegyensúlyozottá vált a mérkőzés. A második félidőben mindkét csapat rúgott gólt, és mindkét részről kimaradt több gólhelyzet. Összességében sportszerű találkozó volt, és megérdemelt hazai győzelem született. Rétyi András
Perkő–Bölön 5–1
Kézdiszentlélek, mintegy 150 nézÅ‘. Vezette: brassói bÃró. PerkÅ‘: Cornea–Forró, Bartók, Marthi, Sipos, Chifor, Bakk, Dima, Pászka, Kovács, Incze. Játszott még: Fábián. Bölön: Terza–Gergely, Zsigmond, Keresztes, GrigoraÅŸ, Gál, Cucu, Makó, Åžtefănescu, Simon. Játszott még: Kisgyörgy. GólszerzÅ‘k: Incze (8., 19., 74., 80.), Kovács (14.), illetve Makó (70.). Ifjúságiak: 5–4.
Jól játszottak a házigazdák, akik Incze vezetésével magabiztos gyÅ‘zelmet arattak Bölön felett. Ötletes futballal állt elÅ‘ PerkÅ‘, sok helyzetet kidolgozott, Ãgy megérdemelt hazai gyÅ‘zelem született. Voloncs Barna
További eredmények: Barót–Papolci FC 0–5 (gólszerzők: Toderaşcu 2., Ichimescu A. 36., Spetcu 42., Chioaşcă 75., Cătănescu 81./ ifjúságiak: 8–1), Kovászna–Berecki FC 2–1 (ifjúságiak: 0–3), Réty–Ozsdolai FC 4–1 (gsz.: Kerestély 15., Bercaru 36., Dahore 53., 86., illetve Barabás 62./ ifjúságiak 6–0).
A táblázat:
1. KSE 5 1 0 17–2 16
2. Gelence 5 0 1 16–6 15
3. Uzon 4 2 0 19–8 14
4. Papolc 4 1 1 20–7 13
5. Csernáton 3 1 2 13–10 10
6. Réty 3 1 2 10–9 10
7. Bardoc 3 1 2 8–7 10
8. Nagyajta 3 0 3 16–10 9
9. Kovászna 2 2 2 9–9 8
10. Bölön 2 1 3 8–11 7
11. Illyefalva 2 1 3 7–14 7
12. Perkő 1 3 2 13–15 6
13. Kilyén 1 2 3 11–17 5
14. Bereck 1 0 5 7–13 3
15. Barót 1 0 5 5–19 3
16. Ozsdola 0 0 6 3–25 0
A 7. forduló: Nagyajta–Perkő, Csernátoni FC–Barót, Papolci FC–KSE, Gelence–Réty, Ozsdolai FC–Illyefalva, Kilyén–Kovászna, Berecki FC–Uzon, Bardoc–Bölön. (m)
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.