Marc Márquez nyerte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Aragóniai Nagydíját a királykategóriában, ezzel nagy lépést tett a bajnoki cím felé. Az edzések alapján már egyértelmű volt, hogy Marc Márquezt csak Marc Márquez tudja legyőzni, és a harmadik körben ez majdnem be is következett, amikor egy pillanatra elvesztette a motor elejét, és az elsőről az ötödik helyre esett vissza.
A 11. körben visszavette a vezetést, és innentől nem volt ellenfele a pályán. Ahogy Andrea Dovizioso fogalmazott, Márquez ilyenkor egy másik bolygón motorozik, és – Valentino Rossi szavait idézve – csoda kell hozzá, hogy valaki a közelébe érjen.
A csoda elmaradt, a spanyol először saját, majd a verseny leggyorsabb körét is megfutva több mint három másodperces előnyt épített ki, amit majdnem teljes egészében meg is tartott.
Mögötte azonban korántsem volt unalmas a verseny. Négy körrel a vége előtt Jorge Lorenzo a négyes kanyarban megelőzte csapattársát, és bár Rossi az utolsó előtti körben még próbált visszatámadni, kisodródott az egyik kanyarban, és be kellett érnie a harmadik hellyel. Márquez legutóbb 2014-ben tudott spanyolországi futamon az élen végezni, méghozzá Valenciában.
Eredmények (Aragóniai Nagydíj): 1. Marc Márquez (spanyol, Honda), 2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) +2.740, 3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +5.983. Az élmezőny állása: 1. Marc Márquez 248 pont, 2. Valentino Rossi 196, 3. Jorge Lorenzo 182.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.