Ijedtségnél nagyobb bajuk nem történt a Domb utcai 25-ös tömbház lakóinak a szombat éjjeli földrengésben. A tavaly elvégzett külső erősítés tartott, de a tízemeletes épület állapota most sem megnyugtató, folytatni kellene a javítását. Sepsiszentgyörgy egyetlen piros ponttal jelölt – azaz földrengés által veszélyeztetett – lakótömbjének szerkezete a statikusok szerint még nem eléggé szilárd, a homlokzatokra is új betönköpenyt kellene húzni, és belső munkálatokra is szükség lenne.
A folytatásról a lakóközösségnek kellene döntenie – állítja Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok –, a polgármesteri hivatal tavasz óta három levélben is kéri ezt, de máig nem kapott egy választ sem, és ezt a hallgatást a pénzhiány sem indokolja: az ott élők többsége minimálbérnél kisebb jövedelemmel rendelkezik, és egy kormányrendelet felmenti őket a rájuk eső költségek kifizetése alól, csak néhány lakónak kell anyagilag is hozzájárulnia az építkezéshez.
A legutóbbi terv a tömbház teljes megszilárdítását három lépcsőben rögzíti: az első szakaszban az épület sarkainak megerősítését végezték el (hőszigeteléssel együtt), a másodikban a két homlokzatot kellene ugyanolyan védőfallal körbevenni – ez nagyjából 90 százalékra emelné a biztonsági mutatókat, de a tulajdonosok beleegyezése nélkül nem lehet nekifogni –, a harmadikban pedig a belső falakat kellene összekötni úgy, hogy azok is repedés- vagy omlásveszély nélkül kiálljanak egy nagyobb erejű földrengést is.