Teljesült a szolgálatos feljelentő Dan Tanasă újabb kérése, Balogh Tibor kézdiszentléleki polgármester utasítására eltávolították a két székely zászlót a Szent István-szobor mellőli árbócokról.
Érdeklődésünkre a polgármester elmondta: ez év júniusában a Méltóságért Európában Polgári Egyesület elnöke, Dan Tanasă magánindítványt intézett Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatalához, illetve helyi tanácsához, amelyben a 2004/554-es törvény 7. cikkelyére hivatkozva arra szólította fel a község vezetőit, hogy maradéktalanul távolítsák el a közterületen, a Szent István-szobor két oldalán található székely zászlókat. Mivel ultimátumának a község vezetői nem tettek eleget, Dan Tanasă a közigazgatási bírósághoz fordult.
Amikor Balogh Tibor megkapta a perbehívásról szóló értesítést, úgy döntött, hogy nem járja a bíróságot, nem látva értelmét a pereskedésnek, mivel majd minden esetben a taláros testület a Méltóságért Európában Polgári Egyesület javára dönt, ezért levetette a székely zászlókat, a rudak a helyükön maradnak, azokra ünnepnapokon felvonják a magyar és a székely zászlót. Azt is megtudtuk Balogh Tibortól, hogy elküldte Tanasănak a csupasz zászlórudakról készített fotót.
A székelyföldi románok megmentőjének szerepében tetszelgő Tanasă Hargita megyében sorra nyeri meg a pereket, s végleges bírósági ítéletek nyomán tüntetik el a községháza feliratokat, illetve a közterületekről és -intézményekről a székely zászlókat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.