Nyolc rangos magyarországi iskolát maga mögött hagyva a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum csapata nyerte a gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából rendezett, A mi Széchenyink elnevezésű, többfordulós verseny múlt hétvégén Sopronban tartott döntőjét.
A XI. osztályosok számára kiírt versenyt tavaly októberben hirdette meg a Soproni Széchenyi István Gimnázium és az Országos Széchenyi Kör. A Mikes-iskola csapata – Gáll Noémi, Hadnagy Tamás és Ráduly-Baka Rebeka – Széchenyi István 1827-ben nagydíjat nyert lova, Al-Borak nevét vette fel, és a vetélkedő legnagyobb díjával, az első helyezéssel tért haza. Török Katalin tanítványai októbertől márciusig három, Széchenyi István életével, tevékenységével, a reformkor politikai és művelődési életével kapcsolatos kérdéseket, valamint kreatív feladatokat tartalmazó versenylap megoldásait készítették el, az így szerzett pontszámok alapján az Al-Borak az ötvennégy benevezett csapat közül első helyezést ért el, és bejutott a budapesti Széchenyi István Gimnáziumban május 21-én megrendezett elődöntőbe, ahol az első három fordulóban legjobb eredményt elért húsz csapat versenyzett azért, hogy eljuthasson a szeptemberi döntőre. A határon túli versenyzők közül egyedül a sepsiszentgyörgyi diákok jutottak be a döntő keretbe, ahol két-két szombathelyi és soproni, valamint egy-egy budapesti, gödöllői, kisvárdai és győri csapatot hagytak maguk mögött. (fekete)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.