Masdar City egyik látványterve — nem utópia
Az Egyesült Arab Emírségek nem éppen energiatakarékosságáról híres: a világon sehol sem jut egy emberre akkora energiafogyasztás, mint ebben a gazdag országban. Mégis éppen itt épül a világ első olyan városa, amely nem fog többé szén-dioxidot kibocsátani, ugyanis kizárólag megújuló forrásokból fedezi majd energiaigényét, magánautókat nem lehet használni utcáin. A Masdar City névre keresztelt várost Norman Foster sztárépítész londoni irodája tervezi.
A Handelsblatt német lap szerint szinte az összes ökotechnológia jelen lesz: szélerőműparkok, napelemmezők, naperőművek, földszondák szerepelnek a tervben, valamint termőföldek, amelyeken energianövényeket termesztenek majd. A település hat négyzetkilométeren terül el, tervezett lakossága ötvenezer fő. Az építtető, az állami Abu Dhabi Future Energy Company az első ütem lezárását 2015-re tervezi — a munkálatok februárban már elkezdődtek. Masdar City egyébként csupán az első lépés, mert az arab ország kormánya az egész régiót fenntartható energiával kívánja ellátni a jövőben, sőt, maga is bekapcsolódik majd az energiatechnológia gyártásába. Ehhez már tizenötmilliárd dollár rendelkezésre áll. Megújuló energia az arab félszigetről — kissé furcsán hangzik elsőre, de a jövő modellje lehet. (MTI—fer-)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.