Ige: Jakab 3, 2-5; 9-10
„Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét. Ha a lovak szájába zablát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nekünk, egész testüket irányíthatjuk. Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok.”
Gondolat:
Mikor Isten megteremtette az embert, rengeteg olyan képességgel ruházta fel, amelyekkel teremtményei közül kizárólag csak az ember rendelkezik. Ezek között is kiemelkedő jelentőséggel bír a beszéd, amely által kifejezésre juttathatjuk gondolatainkat, és amely kapcsolataink kialakításában és fenntartásában elsőrendű fontosságú. Ezért, akárcsak mint minden más Istentől kapott ajándékkal, a beszéd lehetőségével is úgy kell élnünk, hogy az ne átok, hanem áldás forrása legyen. Ennek eszköze pedig a tiszta, igaz gondolat és szó. Isten is a beszéd által gondoskodott arról, hogy kapcsolatba kerüljünk vele és megismerjük megváltásunk tényét. Ezért használjuk mi is a beszéd lehetőségét mindig arra, hogy az Urat áldjuk, és neki adjunk hálát azért, hogy ő megszólítható és segítségül hívható.
Imádság:
Istenünk, mennyei Atyánk! Sokszor felmérni sem tudjuk igazán a te kegyelmed gazdagságát, ajándékaidnak sokaságát, amelyek oly természetesnek tűnnek az ember számára. Köszönjük, hogy te arra méltattad az általad teremtett embert, hogy minden teremtmény közül csak őt ruháztad fel a beszéd, a szólás képességével. De te segíts abban is, Urunk, hogy az a szó, amely elhagyja ajkunkat, mindig tiszta és igaz legyen, hogy ezzel a szóval tudjunk áldani téged, és emberi kapcsolatainkban is ez legyen forrása egymás tiszteletének és megértésének. Ámen.
