Más elfoglaltság miatt sem a polgármester, sem a két alpolgármester nem tudott megjelenni a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapra összehívott soros ülésén, de minden előterjesztett határozattervezetet simán, ellenszavazat nélkül elfogadott a testület, csak az utolsó napirendi pontnál, a különféléknél tört ki vita, ezúttal is az SZDP-s kifogások miatt.
Először azt tette szóvá Rodica Pârvan, hogy a város költségvetés-kiigazítását miért nem készítik elő rendesen, miért terjesztik elő hirtelen – ő maga azt sem tudta, mit szavaz meg (145 ezer lejt irányoztak elő iskolafenntartási célokra és utcajavításokra), utólag jött rá, hogy tartózkodni akart. Kifogásolta, hogy az Andrei Mureşanu Színház nem kapta meg a neki megígért pénzeket (ezt az intézmény igazgatónője is megerősítette, közlése szerint július óta egyre kevesebbet kapnak, és ez kedvezőtlenül hat tevékenységükre), hogy az iskolaigazgatói és aligazgatói versenyvizsgák felügyeletére a tanács csak magyar személyeket nevezett ki, a 25 százalékos románság mellőzésével – ezt majd a bíróságon is meg kell magyarázniuk –, sérelmezte, hogy miért Miklós Zoltán ismertette a határozattervezeteket, hogy a Mihai Viteazul-szoborcsoport még mindig nincs kivilágítva, és végül már igen paprikásan kijelentette, hogy a Kós Károly utca felújítását szándékosan időzítették a tanévkezdésre, és azért lassítják, mert zavarni akarják a román tannyelvű Mihai Viteazul Főgimnázium működését. A városháza egy hete kiadott közleményét – amelyben tudatják, hogy az új gázvezeték bekötésén dolgozik a szolgáltató – zagyvaságnak minősítette, és ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a diákok épsége, sőt, élete is veszélyben forog a feltúrt terepen.
Válaszul Miklós Zoltán röviden elmondta, hogy nem került semmilyen városvezetői tisztségbe, mindössze annyi történt, hogy a legnagyobb létszámú RMDSZ-frakció vezetőjeként az elöljárók megkérték az előterjesztett tervezetek ismertetésére; ezekről azonban a testület döntött. Ami a színházat illeti, az önkormányzat eddig is támogatta működését, és bizonyára nem kívánja ellehetetleníteni, a Kós Károly utca korszerűsítése a gázvezeték bekötése után folytatódik, a többi észrevételt pedig továbbítani fogja a polgármesternek.
A feszültségen enyhítene, ha a városháza gyorsan felszerelne húsz-harminc biciklitartót a Mihai Viteazul Líceum udvarára, így legalább a nagyobb diákok kerékpárral járhatnának órákra, mert most csakugyan nem lehet parkolni a kapu előtt – továbbította az iskola vezetőinek kérését az NLP-s Bucur Mirela. Kollégája, Liviu Comăneci a fogorvosi ügyelet megszervezését sürgette, hiszen van elég fogász a városban, de sürgősség esetén, a hétvégeken, ünnepnapokon idegen városokban kell keresni a nyitva tartó rendelőt.
Egy másik kérést Magyarósi Imola RMDSZ-es tanácstag terjesztett elő: az 1918. december 1. és a Sport utca sarkán egyre gyakrabban történik súlyos baleset, hasznos lenne egy gombnyomásos jelzőlámpa felállítása ennél a gyalogátkelőnél is, a Sugás Áruház sarkánál jól bevált ez a megoldás.
Utolsónak az ülésvezető Adrian Cochior szólalt fel, ezúttal is anélkül, hogy előzőleg feliratkozott volna. Az új SZDP-s tanácstag közölte, hogy sok időt tölt az állami levéltárban, és „nagyon nagy meglepetést” készít a decemberi tanácsülésre, egy olyan filmet, amelyből kiderül, hogy naponta hányan és mennyi ideig dolgoztak a Gyöngyvirág utcában „a mi pénzünkön”.