Ha a bevándorlást elhibázzuk, akkor nemcsak a mi Magyarországunk változik meg, a gyerekeink, unokáink Magyarországa is egészen más lesz, mint amilyen migráció nélkül lehet – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a TV2-nek adott interjújában tegnap.
A kormányfő értékelése szerint vannak olyan döntések, amelyeket meg lehet változtatni, de a bevándorlás kérdése olyan ügy, amelyben ha hibázunk, többet nem tudjuk kijavítani. Erről szól a nyugat-európai országok mókuskerékszerűen ismétlődő sok belső vitája és feszültsége – tette hozzá. Azt mondta: az emberek megértették ezt a helyzetet, tudják, hogy az ország jövőjéről van szó. Megjegyezte: ettől még pártvélemények vannak, a baloldal általában bevándorláspárti, a jobboldal pedig úgy szeretné megőrizni az országot, amilyen. Szerinte azok, akik nem vesznek részt a vasárnapi népszavazáson, rábízzák a döntést a többiekre. Orbán Viktor azt is jelezte: a referendum eredményével a háta mögött kész arra, hogy jövő héten Brüsszelbe utazzon és tárgyaljon az unióval a kvótákról. Az EU-ra a demokráciák közösségeként hivatkozott, kifejtve: ha egy nemzet ellenez egy szabályozást, akkor azt nem lehet ráerőltetni. Ennek szeretnék érvényt szerezni – fogalmazott. A kormányfő helytelenítette, hogy az EU nem tisztázta az elején, hogy miként segítsen a bajba jutott embereken. Jó néhány tagállam pedig meghívta őket saját országába, majd amikor rájött, hogy ebből baj lesz, akkor azt gondolta, kiválogatja azokat, akikre szüksége van, a többieket pedig szétosztja – mondta. Hozzátette: a legveszélyesebbnek azt tartja, hogy nem mondtak ki egy felső határt. Orbán Viktor ezt szembeállította a magyar állásponttal, amely oda vinné a segítséget, ahol arra valóban szükség van, a kezdetektől a határvédelmet képviseli, továbbá rögzíti, hogy nekünk, magyaroknak kell eldönteni, kikkel akarunk együtt élni és kikkel nem.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.