A halakat, teknősbékákat ezerliteres tartályba menekítették, a lakosság által bedobált, minden képzeletet felülmúló szemétrondaságot összegyűjtötték, a vizet leengedték, az iszapot kilapátolták, az összekuszálódott tavirózsagyökereket gyérítették, a kárászokat és egyéb apró élőlényeket az állomási tóba szállították, hogy felfrissítsék a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park dísztavát.
Minden ősszel készítik a tavat a téli befagyás előtt, tisztítják a vizet, hogy az ott tanyázó élőlényeknek friss táplálék és tiszta környezet biztosítsa a túlélést, de az idei nagytakarítás minden eddiginél alaposabb – tudtuk meg Bíró Lászlótól. A helyi önkormányzat városgazdálkodási igazgatóságnak vezetője lapunknak elmondta: a friss víz, a tiszta környezet elengedhetetlen a tó flórája és faunája fennmaradása szempontjából, ezt tartják a legfontosabbnak, de a lakosság által bedobált vagy véletlenül beejtett szemét és a növényzet túlszaporodása is szükségessé teszi a nagytakarítást a tóban.
Egy kisebb zöldségesláda mennyiségű tavirózsát telepítettek évekkel ezelőtt a vízbe, az nagyon elszaporodott, és ahhoz, hogy a gyökerek könnyen lélegezzenek, szükséges a gyérítés, úgy lesz igazán szép a víz rózsafelülete – erősíti meg egy független szakember, aki látva a tegnapi munkálatokat a tó körül, megjegyezte: a lélekkel végzett munkának meglesz az eredménye, tavasszal a jég alól az életet jelentő élő növényzet bújik majd elő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.