Megoldódik Oroszfalu gondja

2008. május 21., szerda, Közélet

Oroszfaluban ezen a héten kicserélik az elavult, régi transzformátort — mondta Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei tanácselnökjelöltje, kinek kampánykörútja során jelezték a falubeliek, hogy a településen jó ideje gondok vannak az áramszolgáltatással.

A jelölt kezdeményezésére Olosz Gergely, az országos energetikai hatóság elnöke, Ioan Roşca, a dél-erdélyi áramszolgáltató vezérigazgatója és a Kovászna megyei Electrica munkatársai végigjárták a településeket, ahol a lakosság jelezte, hogy problémák vannak az áramellátással, áramerősséggel. Orbaiteleken, Barátoson, Zágonban, Kovásznán, Oroszfaluban, Bodokon és Oltszemen panaszkodtak többen az áramszolgáltatás minőségére.

Tamás Sándor szerint a szakemberek véleménye az, hogy a gondok megoldhatóak, és ezek nagy részét még a kampány befejezése előtt orvosolják. Így Oroszfaluban már ezen a héten kicserélik az 1960-as évekbeli transzformátort, amely miatt sok panasz volt, hiszen az elektronikai berendezések megjelenésével megsokszorozódott a fogyasztás, és a közel ötvenéves berendezés nem tudott ennek megfelelni. Az Electrica Rt. a napokban az eddiginél kétszer nagyobb kapacitású transzformátort szerel fel Oroszfaluban — közölte Tamás Sándor.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2008-05-21: Közélet - Farkas Réka:

Új városrendezési terv kell

A városarculat alakításánál, a várostervezésnél egyik legfontosabb szempont a rend megteremtése — jelentette ki Csinta Samu, az MPP sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje.
2008-05-21: Belföld - x:

Hírsaláta

KAMPÁNY ROMÁN MÓDRA. Elefánt felvonultatásával, ujjra húzott óvszerrel vagy akár krisztusi pózban győzködik a szavazókat a román politikusok a június 1-jére kitűzött helyhatósági választások előtt.